Pénzügy

Jön a kánaán, olcsóbb lesz a csirkefarhát

A sertéshús után a tej, a tojás és a baromfi áfája is 5 százalékra csökken jövőre, ez Lázár János szerint „a nyugdíjasoknak nagyon jó hír". A tejtermékeknél az áfacsökkentés hatása kevesebb lesz, mert itt eddig is 18 százalékos volt az áfa.

Bár egyelőre még nem világos, hogy a csirkepárizsira is kiterjed-e az áfacsökkentés, a baromfis cégek egyöntetűen üdvözlik a kormány áfacsökkentő lépését – derült ki körkérdésünkből. Februárban még úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy az áfacsalt, átcsomagolt importbaromfi lett az új sertés, ám ennek jövőre vége lehet, az adócsalóknak új helyettesítő termék után kell nézniük. A 2-5 százalékos éves nyereségű élelmiszer-termelésben ugyanis túlságosan vonzó lehetőség volt a csalásra hajlamos piaci szereplők számára, hogy a világrekord 27 százalékos magyar forgalmi adót ne fizessék meg.

Ami igazán fontos a pénztárcánk szempontjából az az, hogy a cégek szerint januártól érezhetően olcsóbb lesz a csirkehús, hiszen az ágazatban lévő nagy verseny miatt nem tehetik meg, hogy eltüntessék az áfacsökkentés különbözetét, mondták. A fogyasztók mellett a termelők is – akik három-négy éve küzdenek az áfa mérsékléséért – szintén nyerhetnek az intézkedéssel. A szektor ugyanis dinamikusan fejlődhet majd: azok a szereplők “maradhatnak talpon”, amelyek legálisan végzik a tevékenységüket, állították lapunknak.

Nem aggódnak

Jó irányba tett, fontos lépésnek tartja a tojás és a baromfi áfájának csökkentést a Baromfi Termék Tanács elnöke. Csorbai Attila szerint az áfacsalások miatt tojásból például az ország önellátása megszűnt, a legális hazai termékek versenyképessége pedig mélyre zuhant.

Az áfacsökkentés visszaszoríthatja az árletörő hatású importot, így hozzájárulhat a piac tisztulásához, és növekedhet a lakosság baromfifogyasztása is

– mondta a 24.hu-nak. Hozzátette: külön örülnek a tojás áfacsökkentésnek, hiszen itt a legnagyobb a feketegazdaság aránya.

Arra a kérdésre, hogy a szereplők lenyelik-e a baromfi 22 százalékos áfacsökkentését (a tej esetén a különbözet csak 13 százalék, mert a tej áfája eddig is 18 százalékos volt, nem 27), Csorbai azt mondta, ez nem valószínű, hiszen óriási verseny tapasztalható a baromfipiacon.

A nagy láncok egymást figyelik, erős a konkurencia, így nem tehetik meg, hogy a versenytársaknál drágábban kínálják a portékájukat.

– mondta.

Hozzátette: a fogyasztói árakat azonban végső soron a kereskedelem határozza meg, az ágazatok hosszabb távú termelési költségeit pedig a takarmány- és az energiaárak befolyásolják a legjobban. A tojás esetében ugyanakkor vannak félelmei, hiszen a tojáspiacon „a nettó és a bruttó fogalma kicsit összekeveredett” (ezzel az áfacsalásokra utalt), de reményei szerint jövőre megszűnhet az önköltségi ár alatti értékesítés is.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Az áfacsalt baromfi vette át a sertés szerepét

Januárban levitték a sertés áfáját 27 százalékról 5 százalékra. Ez azzal járt, hogy a baromfihús-piac gyorsan átrendeződött, az áfacsalók áttértek a sertésről a baromfira. Ugyanúgy szlovák, lengyel bejegyzésű cégeiken keresztül utaztatták a csirkét, mint korábban a sertést. A csirke-vágóhídak egyszerűen abbahagyták a hazai termelőktől vásárolt csirkefeldolgozást, és inkább áfacsalós importból dolgozták fel csirkét, majd értékesítették azt a hazai konyháknak, boltoknak, üzletláncoknak. A  tejszektorban a túltermelés és a nyomott felvásárlási árak okoztak gondokat, a baromfipiaci szereplők szerint pedig már számokkal tudták igazolni, hogy a fogyasztók az olcsóbb sertéshúshoz pártoltak, és ez a baromfihúsoknál keresletcsökkenést okozott.

Csorbai felhívta a figyelmet arra, egyelőre nem tudni, hogy a baromfikészítményekre is (csirkepárizsi, felvágottak, pástétomok, stb.) is kiterjed-e az áfacsökkentés, erről még nincs információjuk. Elvileg a baromfiszektorban az adócsökkentés valamennyi termékre kiterjedhet, mivel azok egy vámtarifaszám alá tartoznak. Így az 5 százalékos kulcsot az élőállatoktól a feldolgozott termékekig minden áruféleségre – így például a felvágottakra, pástétomokra is – alkalmazni kellene. Ezt majd a később megjelenő rendelet fogja tisztázni.

Kollár Csaba, a baromfiágazatban meghatározó Mizsetáp Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy erre az intézkedésre már régóta várt a piac. Szerinte az lesz legfontosabb következmény, hogy az áfacsökkentés miatt az áfacsalók nem tudnak tovább trükközni a baromfival, mert ez nem fogja nekik megérni.

Az áfacsaló láncolatban a hazai csirkefeldolgozók már a legális állomást jelentik, a trükközés egy-két láncolattal korábban, a határon átnyúlva történik.

– mondta.

Kiemelte: összességében jelentős „gazdaságfehérítő” hatásra számít, emellett nőni fog a baromfiágazat részaránya, illetve ismét kiegyenlítődnek a viszonyok a sertés és a baromfi fogyasztás között a lakosság körében.

Kérdésre válaszolva elmondta: szerinte januártól érezhetően olcsóbb lesz a csirkefarhát, ugyanis a szereplők nem tehetik meg, hogy eltüntessék a 22 százaléknyi áfát, ezt az erős piaci verseny megakadályozza.

Lesz még mit elcsalni az élelmiszeriparban

Az áfacsalások ellen nem csak áfacsökkentéssel lehetne védekezni, bár kétségtelenül ez a leghatásosabb módszer. id. Bárány László, a baromfiágazatban piacvezető Mastergoods Kft. ügyvezetője korábban azt mondta lapunknak: az élelmiszeriparban mindössze három egyszerű, adminisztratív intézkedés kellene ahhoz, hogy visszaszorítsák a csalásokat. Az alábbiakat már évek óta javasolják a kormánynak, de eddig csak süket fülekre találtak, tette hozzá.

  • Csak olyan cég kereskedhessen élelmiszerrel, amelynek bejelentett telephelye van, ahol lehet ellenőrizni a tevékenységüket.
  • Élelmiszert csak számlával lehessen kísérni, és nem szállítólevéllel.
  • Akit egyszer rajtakaptak az áfacsaláson, nem alapíthatna új céget más néven.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik