Pénzügy

Úszószövetség: a KÉSZ már negyedik éve nem fizet

balaton-átúszás (balaton-átúszás, )
balaton-átúszás (balaton-átúszás, )

Negyedik éve nem teljesíti szponzori kötelességvállalását a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) felé a KÉSZ Zrt. – áll a MÚSZ pénteki közleményében.

A KÉSZ Kiss László szövetségi kapitány lemondásával egyidőben, csütörtökön jelentette be, hogy felbontja a szövetséggel kötött megállapodást.

A KÉSZ Zrt. azt a látszatot kívánja kelteni, mintha egy folyamatos, eddig példás együttműködést szakítana meg azzal, hogy a Magyar Úszó Szövetség a kapitány körül kialakult helyzet miatt méltatlanná vált a támogatásra. Valójában a bírósági ítéletben foglalt fizetési kötelezettségnek nem tett eleget, és a MÚSZ képviseletében eljáró ügyvéd jelezte: ha erre nem kerül sor, végrehajtást kezdeményez ellene”

– olvasható a MÚSZ közleményében.

A KÉSZ Csoport csütörtökön jelentette be, hogy visszavonja támogatását a MÚSZ-tól, mert megítélése szerint a Kiss László – időközben lemondott szövetségi kapitány – személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik