Pénzügy

Sokkal többen házasodtak idén, mint tavaly

24.hu
24.hu

2016. 01. 30. 15:00

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a fővárosban az Esküvői Kiállítás és Vásáron.

Az államtitkár az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös standján elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon.

A kormány ezt szeretné továbbra is ösztönözni például az otthonteremtési támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), amellyel kapcsolatban információs anyagokat is elhelyeztek a minisztériumok közös standján.

A támogatással kapcsolatban megjegyezte: tisztázni kell egy gyakori félreértést, hiszen ha már meglévő gyermekek mellé igénylik a csok-ot, akkor nincsen életkorhatár, tehát ilyenkor a szülők mindketten lehetnek 40 év felettiek. Egyéb esetben a párok egyikének 40 év alattinak kell lennie – tette hozzá.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kedvező gazdasági helyzet lehetővé tette azt is, hogy a kormány 2016 elejétől a kormány az otthonteremtési programot a csok-on túl még két “pillérrel” alátámassza: az egyik az áfa-támogatásokhoz kapcsolódó kedvezmények, a másik pedig a kamattámogatott hitelek.

“Ezen kedvezmények széles palettája teszi lehetővé azt, hogy a családok egy olyan lakáshoz és egy olyan otthonhoz tudjanak jutni, amelyben tényleg boldogan tudnak élni az elkövetkező években” – mondta.

Felhívta a figyelmet, hogy az új házasoknak már 2015 elejétől rendelkezésére áll az úgynevezett első házasok kedvezménye, amely lényege, hogy 24 hónapon keresztül 5 ezer forinttal kevesebb adót kell befizetni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MUNICH/GERMANY - JANUARY 19: Niall Ferguson (Harvard University) gestures speaking on the podium during the DLD16 (Digital-Life-Design) Conference at the HVB Forum on January 19, 2016 in Munich, Germany. DLD is a global network of innovation, digitization, science and culture, which connects business, creative and social leaders, opinion formers and influencers for crossover conversation and inspiration. (Photo: picture alliance / Jan Haas)/picture alliance
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.