Pénzügy

Az MNB miatt jelentősen gyengülhet a forint, akár 325 forintos euró jöhet az év végére

forintarfolyam(960x640).jpg (Array)
forintarfolyam(960x640).jpg (Array)

A Nomura az év végére 325 forintos euróárfolyamot vár, írja a Világgazdaság az Index tudósításában.

Azzal minden elemző egyetért, hogy az MNB szinte mindent hajlandó megtenni a gazdaság élénkítésének érdekében, és most már a devizahitelek magas állománya sem gátolja ebben. A klasszikus magyarázat alapján tehát valóban könnyen gyengülhet a forint az MNB politikája nyomán, hiszen a jegybanki lazítás az árfolyam esését okozza. Ráadásul a jegybank már nemcsak az inflációra koncentrál, hanem arra is, hogy nyereséges legyen, így még inkább érdekelt abban, hogy betegyen a forintárfolyamnak, írja a lap.

A Portfolio az elemzésből azt is kiemelte, hogy az MNB el fogja érni, amit szeretne, vagyis ha valóban 325 körüli árfolyam a céljuk, akkor az teljesülni is fog.

A Nomura szerint komoly baj, hogy Matolcsyék mostani céljai egymásnak ellentmondóak. A cég ezek közül azt a kettőt emelte ki, hogy míg a az MNB a kamatcsere-kedvezményeivel növelné államkötvény-vásárlásait, ez csökkentette a bankok belföldi hitelezését. Miközben a hitelezést is növeltetnék, csak mostani ötleteikkel összességében nem megy, és eredmény most is a belföldi hitelek arányának a csökkenése lesz.

A cég szerint ez oda vezethet, hogy a kormány újra jól megadóztatja jövőre a bankrendszert. Ehhez jöhet még esetleg a kkv-k devizahiteleinek forintosítása, ami még további terheket tehet a szektorra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik