Pénzügy

Nyílt napok a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti képzésein

A Budapesti Metropolitan Főiskola (korábban BKF) 2016. január 1-jétől Budapesti Metropolitan Egyetem lett és ezzel az egyetlen magán felsőoktatási intézmény, mely megkapta ezt a címet. Az egyetemmé válás az intézményben évek óta folyó, magas színvonalú felsőoktatási tevékenység elismerése, amely mindenképpen növeli az itt megszerzett diploma piaci értékét.

Az év elején három nap erejéig megnyílnak a műhelyek a Rózsa és Rottenbiller utcai campuson, és az érdeklődők bekukkanthatnak Magyarország legnagyobb magánegyetemének művészeti képzéseibe, ahol egyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: 12 alapszak (BA) és 8 mesterszak (MA) várja a hallgatókat többek között a film, a fotó, a divat, a craft, a design, az animáció, a grafika, a média design és a belsőépítészet különböző területein.

Időpontok:
január 9., szombat, 10 óra
január 28., csütörtök, 10 óra
február 4., csütörtök, 15 óra

A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és teammunkára épülő oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a modern technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

A nyílt napok keretében Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettes és Túry György, a Kommunikációs és Művészeti Kar dékánja mutatja be a képzéseket, kitérve a legújabb sikerekre is.

A hallgatók a program során rövid prezentációk keretében beszélnek arról, hogy milyen az élet a Metropolitanen: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel foglalkoznak az egyes szakokon, mesélnek hazai és nemzetközi sikereikről és hogy milyen közös projektek megvalósítására nyílt lehetőségük.
A Metropolitan nyílt napon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa és Rottenbiller utcai műhelyekben mutatják be az egyetemen zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapható részletes és szubjektív tájékoztatás, hanem az egyetem hangulatába is belekóstolhatnak a látogatók.

Bemutatkozó szakok:

Alapszakok és specializációk (hat féléves képzés):
· Animáció alapszak
· Design- és művészetelmélet alapszak
· Elektronikus ábrázolás alapszak
· Fotográfia alapszak / alkotói fotográfia, divatfotográfia, fotóriporter specializáció
· Kameraman alapszak
· Képi ábrázolás alapszak
· Kézműves alapszak / divatékszer- és kiegészítő tervezés, kerámia, öltözék- és kiegészítő tervezés, textilművesség specializáció
· Környezetkultúra alapszak / környezetprezentáció, enteriőr és környezettervezés specializáció
· Média design alapszak
· Mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak / mozgóképkészítő, mozgóképi kommunikátor specializáció
· Televíziós műsorkészítő alapszak
· Tervezőgrafika alapszak

Mesterszakok és specializációk (négy féléves képzés):
· Animáció mesterszak
· Belsőépítész környezettervező művész mesterszak
· Design- és művészetmenedzsment mesterszak / múzeumi menedzsment specializáció
· Divat- és textiltervezés mesterszak / divattervezés és textiltervezés specializáció
· Formatervező művész mesterszak
· Mozgóképművész mesterszak / kreatív producer, műsorkészítő, író-dramaturg, vágó specializáció
· Televíziós műsorkészítő mesterszak
· Tervezőgrafika mesterszak / képgrafika, tervezőgrafika, betűtervezés-tipográfia specializáció

Szakirányú továbbképzés:
· Divat- és luxusmárka menedzsment

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik