Quaestor (Quaestor)
Pénzügy

Elkaszálta a Quaestor-törvényt az Alkotmánybíróság

24.hu
24.hu

2015. 11. 16. 21:50

A döntés hátráltatja a hatmillió forint feletti kártalanítási összegek kifizetését.

Elkaszálta az Alkotmánybíróság az áprilisban elfogadott Quaestor-törvényt – tudta meg a VS. A károsultmentő csomagot a portál értesülése szerint több ponton is alaptörvénybe ütközőnek találták. A határozat kihirdetése kedden várható.

A testület a diszkrimináció tilalmába ütközőnek találta, hogy jelentős eltérések vannak a befektetők kártalanításában, és az is törvénybe ütköző, hogy a csődbe ment cég ügyfeleit olyan kötvények után is kártalaníthatnák, amelyek hozamait korábban már felvették.

A döntésnek azért van jelentősége, mert a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja eddig arra hivatkozva nem teljesítette a kártalanítás rá eső, hatmillió forint feletti befektetésekre vonatkozó részét, hogy a jogi bizonytalanságok miatt sem a jegybanktól, sem a piaci szereplőktől nem jutott forráshoz.

A törvény hatályon kívül helyezésével a Quaestor-kötvényesek egyelőre biztosan nem kapják meg a 6-tól 30 millió forintig terjedő kártalanítási összegeket, de a portál információi szerint az Alkotmánybíróság kifogásait figyelembe vevő, új törvényt készít a kormány a quaestorosok kártalanítására.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 26.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Görözdi György, MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatója és Paár Attila, a West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új Hidegkuti Nándor Stadion építéséről tartott sajtótájékoztatón 2015. október 26-án. Bejelentették, hogy a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.