Pénzügy

Hasítanak a nyugdíjpénztárak

nyugdíjas (nyugdíjas, )
nyugdíjas (nyugdíjas, )

Még a leggyengébben teljesítő nyugdíjpénztáraknál is az infláció dupláját meghaladó lehet az éves hozam.

Mikor nem aggódnánk?

A Magyar Nemzeti Bank honlapján elérhető adatok szerint igen jól teljesítettek az idei év első kilenc hónapjában a magán- és az önkéntes nyugdíjpénztárak is – adta hírül a vg.hu.

Még a leggyengébben teljesítő nyugdíjalapok is majdnem 3,5 százalékos hozamot értek el szeptember végéig. Éves szinten tehát arra lehet számítani, hogy még ezek a portfóliók is 4,6 százalék körüli hozamot fognak elérni, akkor, amikor az éves inflációt 2 százalék körülire várják.

Az állami nyugdíjnál pedig

Ennyit hoztak az önkéntes pénztárak

Az önkéntes pénztárak mezőnyből kiemelkedett az Aegon „klímaváltozás” portfóliója, amely igen kockázatos alap: az összes közül a legjobb, 12,7 százalékos hozamot realizált szeptemberig. De örülhetnek azok is, akik a Budapest Önkéntes Pénztár „aktív” portfólióját választották, amely 8,6 százalékot hozott.

A lap azt is kiemeli, hogy nem feltétlenül csak a nagy kockázatú portfóliók fialtak jól. Több nagy pénztárra is jellemző volt ugyanis, hogy alig tért el egymástól a legkockázatosabb, a közepes és az alacsony kockázatú portfóliók hozama.

Magánpénztári kérdés:

Így teljesítettek a magánpénztárak

A magánpénztárak is stabil reálhozamot produkáltak. A három lehetséges portfólió közül a kiegyensúlyozott és a növekedési portfóliók teljesítettek jobban. Ebben a szegmensben a Budapest Magánnyugdíjpénztár növekedési alapja vitte a prímet, 7,5 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik