Pénzügy

Hová vágynak a felvételizők?

A felsőoktatásba felvételizők több mint harmada érettségit is tesz idén, közülük legtöbben gazdasági területen folytatnák tanulmányaikat szeptembertől. A most érettségiző fiatalok közül szinte mindenki nappali képzésre vágyik, alapképzést 84 százalékuk választott. Az összes jelentkező közül a legtöbben 3 helyre adták be jelentkezésüket, ám akadt olyan is, aki 40 képzést jelölt meg jelentkezési lapján.

A legnépszerűbb alapszakok körében idén sem történt nagy változás: a lista élén továbbra is a gazdálkodási és menedzsment szak és a turizmus-vendéglátás állnak. A mérnök informatikus alapszak őrzi harmadik helyét, melyet a gépészmérnöki, a pénzügy-számvitel és a jogász követ. A top10-ben idén sincs új alapszak, a top20-ba viszont bekerült a tavaly még csak 21. anglisztika, kiszorítva a tavaly huszadik helyezett bűnügyi igazgatási alapszakot.

A legnépszerűbb alapszakok és egységes, osztatlan képzések 2011-ben

1. gazdálkodási és menedzsment (3694 jelentkező)
2. turizmus-vendéglátás (3622 jelentkező)
3. mérnök informatikus (2836 jelentkező)
4. gépészmérnöki (2576 jelentkező)
5. pénzügy és számvitel (2521 jelentkező)
6. jogász (2387 jelentkező)
7. általános orvos (2216 jelentkező)
8. kommunikáció és médiatudomány (1979 jelentkező)
9. kereskedelem és marketing (1888 jelentkező)
10. nemzetközi gazdálkodás (1847 jelentkező)

A 2011. március 31-i adatok alapján az alapképzésre és egységes, osztatlan képzésre, nappali munkarendű, államilag támogatott formájú képzésekre beadott első helyes jelentkezések

A mesterszakok közül továbbra is a tanári mesterszak a listavezető, a nemzetközi tanulmányok, valamint a kommunikáció és médiatudomány mesterszak őrzi második és harmadik helyét. A top10-ben itt sem találkozhatunk a tavalyi évhez képest új névvel. A top20-ban új mesterszak a logisztikai menedzsment, valamint a helyezésén a tavalyi évhez képest nagyot javító szerkezet-építőmérnöki képzés.

Felsőfokú szakképzésen az idegenforgalmi szakmenedzser képzés több mint 700 jelentkezővel toronymagasan vezeti a mezőnyt. Ezt követi a vendéglátó szakmenedzser, a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, valamint a csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó képzés is, ám ezek esetében 400 alatti jelentkezőszámról beszélhetünk – derül ki az Educatio Nonprofit Kft. elemzéséből.

A felvételizők több mint harmada érettségizik is

A felvételizők önbevallásán alapuló adatok szerint a felsőoktatásba igyekvők közül 52 481-en érettségiznek az idén. Ez azt jelenti, hogy a szeptemberben induló képzésekre jelentkezők 37,3 százaléka tesz emelt vagy középszintű vizsgát május és július között. Ezeknek a fiataloknak a 21 százaléka gazdasági képzési területet célzott meg, de sokuk, 15,4 százalékuk választott műszaki, valamint 10,4 százalékuk bölcsészettudományi képzést.

Az érettségire készülő jelentkezők 84 százaléka alapképzésben folytatná felsőoktatási tanulmányait, egységes, osztatlan képzést 10 százalékuk jelölt meg, felsőfokú szakképzést pedig 6 százalékuk választott. A 97 százalékuk nappali képzésre jelentkezett, a levelező, esti és távoktatásos formát választók száma elenyésző. Életkorukat tekintve pedig az mondható el róluk, hogy 98 százalékuk 1990 és 1993 között született.

Nappalira járnának a legtöbben

Ha az összes jelentkezőt nézzük (nem csak a idén érettségizőket) elmondható, hogy 68 százalékuk alapképzési szakot jelölt meg első helyen, osztatlan képzést csaknem 8, mesterképzést 18, felsőfokú szakképzést pedig 6,3 százalékuk választott. A tavalyi évhez képest az alapképzést megjelölők száma körülbelül ezer fővel csökkent, a mesterképzést megjelölőké pedig nagyjából ugyanennyivel nőtt.

A legtöbben nappali munkarenden kezdenék meg 2011 szeptemberében a tanulmányaikat: az összes jelentkező csaknem háromnegyede ilyen képzésre adta be első helyes jelentkezését. Levelezőre a felvételizők 26,5 százaléka menne, esti képzést és távoktatást alig 1-1 százalék jelölt meg első helyen.

140 ezren jelentkeztek

A 2011-ben már többen jelentkeztek a felsőoktatásba elektronikus úton, mint ahányan a hagyományos formát választották: csaknem 81 ezren éltek az e-felvételi lehetőségével, szemben a 60 ezernyi hagyományos módon jelentkezővel. Összesen 140 685-en adták be jelentkezésüket, tavaly ennél négyszázzal voltak kevesebben.

Az első helyes jelentkezések több mint 87 százaléka államilag támogatott helyre irányult. „Érdekesség, hogy a jogi és igazgatási, valamint a gazdaságtudományok képzési területen az átlagosnál nagyobb a költségtérítéses jelentkezések aránya. Az orvos- és egészségtudományi, művészeti vagy természettudományi képzés első helyes jelentkezései viszont szinte kizárólag államilag támogatott helyeket céloztak” – mondta Kiss László, az Educatio Nonprofit Kft. elemzője.

A jelentkezők nagy része (44 százaléka) három helyet jelölt meg felvételi kérelmében. Ennél kevesebb – egy vagy két – jelentkezést a felvételizők negyede nyújtott be. A tíznél több kérelmet beadók száma azonban nem éri el az egy százalékot. Az idei „csúcs” azé a jelentkezőé, aki 40 helyet jelölt meg felvételi lapján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik