A felmérést a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéves gazdaságinformatikus hallgatói végeztek száz cégnél nyolc megyében. A célja az volt, hogy már az elsőévesek lássák, milyen lehetőségekkel számolhatnak diplomázásuk után a munkaerőpiacon, s ezek ismeretében fejlesszék képességeiket az egyetemi évek alatt – mondta a felmérést vezető Pakainé Kovács Judit egyetemi docens az MTI-nek.
Huszonnégy gazdaságinformatika szakos hallgató száz vállalatot keresett fel negyven településen. A kérdéseikre adott válaszokból megállapítható, hogy komplex tudást várnak tőlük a vállalatok – közölte a szakember. Hozzátette: fontosnak tartják a cégek, hogy az informatikusok rendelkezzenek jó problémamegoldó készséggel, legyenek kreatívak, önállóak.
Az angol nyelv ismerete természetes követelmény, amelyet második helyen a német nyelvtudás követ. Ezen a téren egyre többen a felsőfokú szintet kérik a leendő munkatársaiktól.
A kutatás hozadéka volt az is, hogy harmincnál több gyakorlati helyet sikerült feltárni, ahol a nyári hónapokban fogadják az egyetemistákat – közölte Pakainé Kovács Judit.