Pénzügy

Kétmilliónál több britnek nincs állása

Kétmillió fölé, több mint egy évtizedes csúcspontra emelkedett az állástalanok száma Nagy-Britanniában, közölték szerdán a brit statisztikai hivatalban.

A friss adatsor szerint a januárral zárult három hónapban átlagosan 2,03 millióan voltak állás nélkül, többen, mint 1997 óta bármikor. Ez a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabványai alapján számolva 6,5 százalékos aránynak felelt meg – írja az MTI.

A vizsgált időszakban 165 ezerrel nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma; ez a legnagyobb negyedéves növekedés az ilyen adatok gyűjtésének negyed századdal ezelőtti kezdete óta.

A kétmilliós határ átlépését minden elemző biztosra vette, miután a munkanélküliek száma már a tavalyi utolsó negyedévben 1,97 millió – 6,3 százalék – volt. A Brit Iparszövetség (CBI) minap kiadott előrejelzése szerint a súlyosan recessziós brit gazdasági környezetben az állástalanok száma 2010 második negyedében tetőzik valamivel 3 millió felett; ez 9,6 százalékos munkanélküliségi arány lenne.

A brit szakszervezeti szövetség (TUC) e hét elején közölt felmérése szerint országos átlagban tízen jelentkeznek minden egyes meghirdetett állásra; egy évvel ezelőtt négy jelentkező jutott egy-egy álláshirdetésre.

A TUC adatai szerint az átlagon belül vannak olyan térségek, ahol 25 jelentkező jut egy megüresedő munkahelyre.
A Financial Times minap közölt nagy-britanniai körképe azt mutatta, hogy egyre több brit jelentkezik az eddig jórészt kelet-európai EU-munkavállalók által betöltött, alacsony fizetésű, nehéz fizikai munkával járó állásokra is a súlyos recesszió nyomán tömegessé váló hazai munkanélküliség miatt.
Mindeközben – éppen a brit gazdaság mély válsága és a font jelentős árfolyam-veszteségei miatt – az EU-bővítés óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt a Nagy-Britanniában szerencsét próbáló kelet-európai EU-munkavállalók száma.

A brit belügyminisztérium által kiadott legutóbbi negyedéves statisztika szerint a tavalyi utolsó negyedévben a 2004-ben uniós taggá vált nyolc kelet-európai országból – Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és a balti államokból – 29 ezer új munkavállaló jegyeztette be nagy-britanniai állását. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 53 ezren érkeztek a térségből a brit munkapiacra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik