Pénzügy

A slágerszakok nem változtak

A keresztféléves képzésben ugyanazok a szakok voltak a legnépszerűbbek, mint az előző felvételi időszakban. A legtöbben a menedzsment, a kommunikáció, az andragógia, a marketing vagy a turizmus-vendéglátás alapszakra adták be a lapjukat. A mesterképzések között a tanári vitte a prímet.

Összesen 2720-an jelentkeztek keresztféléves képzésekre a Felvi.hu adatai szerint. Közülük 941-en szeretnének bekerülni az alapképzések valamelyikére, a mesterképzésekre pedig 1484-en. A maradék néhány száz felvételiző a felsőfokú szakképzéseket célozta meg. A ponthatárokra még január 15-ig várni kell, a következő jelentkezési határidő – amely a szeptemberben induló képzésekre vonatkozik – február 15. lesz.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a maga 328 jelentkezőjével magasan vezet az intézmények között. A „kétszázasok klubjában” a Széchenyi István Egyetemet, a Nyíregyházi Főiskolát, a Szegedi Tudományegyetemet, illetve a Zsigmond Király és a Kodolányi János Főiskolát találjuk.

Mindössze egy-egy jelentkezési lap érkezett az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Főiskolai Karára, a Magyar Táncművészeti Főiskolára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, valamint a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karára. Nagyon kevesen voltak kíváncsiak a BME közlekedésmérnöki és természettudományi képzéseire is, de sok intézményben a pedagógus és a tanítói alapképzés is tíz alatti jelentkezőszámot hozott.

Nappali tagozatra 850-en, távoktatásra 422-en, estire viszont csak 104-en adták be a lapjukat. A levelező munkarendű képzésekre viszont sokan szeretnének bekerülni: összesen 1676-an. Mivel az alapképzések között csak fizetősöket hirdettek meg, így nem alakult ki nagy különbség a költségtérítéses és az államilag támogatott képzésre jelentkezők száma között. Az első finanszírozási formára 1603, a másodikra 1597 felvételiző pályázik.

A menedzsment és a kommunikáció szak volt nyerő

A legnépszerűbb a gazdálkodási és menedzsment alapszak volt, 311 jelentkezővel, kommunikáció és médiatudományra 126-an, andragógiára pedig 106-an jelentkeztek. Sokan szeretnék elvégezni a kereskedelem és marketing (96 fő), a turizmus-vendéglátás (90 fő), a nemzetközi tanulmányok (85 fő) és az emberi erőforrások (83 fő) alapszakot is. Kémia szakra viszont csak egyetlen ember készül.

A mesterképzések közül a tanári iránt mutatkozott a legnagyobb kereslet, 430-an szeretnének bekerülni. Az humánerőforrás-tanácsadó, a mérnökinformatikus, a marketing és a villamosmérnöki is előkelő helyen végzett, mindegyikre száznál többen pályáznak. Az agrármérnök és a néptáncművész nem volt a slágerszakok között: csupán egy-egy ember felvételizik rájuk.

Felső fokon csecsemő- és gyermeknevelő-gondozóvá 79-en, ifjúságsegítővé pedig 60-an képeznék magukat. Az általános rendszergazda szakra 50-en indulnak.

A legtöbb jelentkező idősebb

Csaknem százötvennel több nő jelentkezett, mint férfi. A korosztályok vizsgálatánál szembetűnő, hogy a frissen érettségizettek nem igazán érdeklődnek a februárban induló képzések iránt, a számuk még a húszat sem éri el. A legnépesebb korcsoportot a 27 év felettiek adják (1423 fő).

A korábbi évekhez hasonlóan az idei adatok is azt mutatják, hogy Közép-Magyarországról érkezik a legtöbb jelentkező, 966 fő. Ezt Észak-Alföld követi 455 fővel, majd Dél-Alföld, Közép- és Nyugat-Dunántúl 326, 276 és 274 érdeklődővel. Észak-Magyarországról 229, míg Dél-Dunántúlról 168 felvételiző lapja érkezett be az Országos Felsőoktatási Információs Központhoz, külföldről pedig 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik