Az InMind ukrán piackutató cég által végzett kutatás adatai szerint Ukrajnában a munkavállalók a válság hatását sokkal borúlátóbban ítélik meg saját egzisztenciájukat illetően, mint a vállalatukat tekintve. A megkérdezett alkalmazottak 80 százaléka számít arra, hogy a gazdasági válság a következő évben hátrányosan érinti majd a családját, miközben csak 67 százalékuk vélekedik úgy, hogy a munkáltatójának is nehézségei lesznek – közölte kedden a liga.net internetes ukrán gazdasági hírügynökség.
A jelentés idézte az ukrán Forex Club információs és elemző központjának a napokban közzétett előrejelzését, amely szerint Ukrajnában 2009 nyarára a munkanélküliek száma jelentősen meghaladhatja a kétmilliót.
Ezzel kapcsolatban Mikola Ivcsenko, a központ vezetője arra emlékeztetett, hogy jelenleg az országban 1,4 millió fő – a munkaképes lakosság 6,2 százaléka – van állás nélkül, miközben a hivatalos állami statisztika 2008 októberének végén csak 530 ezer munkanélkülit mutatott ki, ami a munkaképes népesség 1,9 százaléka.
Ivcsenko szerint a jövő év tavaszára a munkanélküliek tényleges száma 500-600 ezerrel emelkedhet, és elérheti az 1,9-2 milliót, ami 8,4-8,9 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A hivatalosan jegyzett állásnélküliek száma ugyanakkor 200-220 ezerrel nőhet az adott időszakban – tette hozzá.
A központ előrejelzése szerint a bányászatban és a kohászatban, valamint a vegyiparban 130 ezer főt, az építőiparban és a bankszektorban pedig 70 ezret fenyeget elbocsátás.