Pénzügy

Negyvenezer látogató az Educatio-kiállításon

A hazai egyetemek és főiskolák kavalkádja, a külföldi intézmények intenzív jelenléte, és XXI. századi oktatási alkalmazások bemutatása – így lehetne összefoglalni a 2008-as Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A kétnapos rendezvényre a szervezők becslése szerint 40 ezren látogattak ki.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) támogatásával, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. által szervezett idei kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett több kiállító képviselte a taneszközgyártást, a tankönyvkiadást, a szakképzést, a nyelvoktatást, a minőségbiztosítást. A látogatók a kiállítási standok mellett szakmai előadásokon és prezentációkon ismerkedhettek az oktatás jelenével és jövőjével: az oktatási intézmények, kutatóintézetek és cégek által végzett szakmai munka jelentősebb eredményeivel.

Manherz Károly, az OKM szakállamtitkára szerint azért volt hatalmas az érdeklődés, mert a felsőoktatásba való bejutás a most végzős középiskolásoknak, a végzetteknek, a szüleiknek, a környezetüknek, mindenkinek nagyon fontos lépés az életében, és a kiállítás ehhez minden információt megadott. „Több mint százezer diák fog idén érettségizni, és sok olyan változás lépett hatályba 2007 végén, 2008 elején, amely érinti a most felsőoktatásba jelentkező hallgatókat” – tette hozzá az államtitkár.

A fő kérdés: milyen felvételi lehetőségek vannak?

A látogatók túlnyomó többsége kihasználta, hogy a kiállítást még a február 15-ei jelentkezési határidő előtt rendezték, így kérdezősködhettek a jövőbeli felvételi lehetőségekről. Ennek megfelelően a témában leginkább érintett 15-21 éves fiatalok és az ő szüleik, hozzátartozóik látogattak ki a SYMA Sport- és Rendezvényközpontba. Rajtuk kívül sok pedagógus, oktató és oktatásban dolgozó szakember járta körbe a standokat, hogy az intézmények kínálata mellett megismerje a kompetenciafejlesztő oktatás legújabb módszereit, a modern oktatási alkalmazások, például a digitális tábla lehetőségeit.

A felsőoktatás 2000 óta megrendezett éves seregszemléjén idén az egyetemek és főiskolák láthatóan mindent megtettek azért, hogy minél több leendő hallgatót magukhoz tudjanak édesgetni. Volt kóstolóval egybekötött élő főzőműsor, puffos-heverős pihenősziget, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem állig felfegyverzett katonákkal demonstrálta a képzéseit, a Miskolci Egyetem pedig új reklámfigurájával, arculatával és jelmondatával hirdette, hogy „Jó tudni!”.

a jelentkezők által évek óta preferált intézmények pultjai előtt ettől függetlenül is folyamatos volt a tumultus. (Fotó: spitz.)

A jelentkezők által évek óta preferált intézmények pultjai előtt folyamatos volt a tumultus. (Fotó: spitz.)

A látvány sokat számított, a résztvevők azonban egyetértettek abban, hogy az idei rendezvény leginkább mégis a nemzetközi intézmények jelenlétéről lett emlékezetes. A kiállításra dán, kanadai, brit, svéd, svájci, tajvani felsőoktatási intézmények is érkeztek, amelyek potenciális hallgatókat látnak a magyar fiatalokban. A jelenség rámutat arra, hogy a hazai intézményeknek immár nemcsak egymással, de a külföldi egyetemekkel és főiskolákkal is versenybe kell szállniuk.

Díjak a kiállítóknak

Az Educatio Press díjazta a kiállítás legegységesebb arculatú standját, valamint külön értékelte a legextrémebb és legötletesebb kiállítót, a legkülönlegesebb ajándéktárgyat is. A kiállítók mindegyike érdekes és izgalmas dologgal kívánta felhívni magára a figyelmet, közülük a legegységesebb arculatú kiállítói díjat a Pécsi Tudományegyetem kék és zöld színben pompázó standjának, illetve az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola igazi üzleti miliőjű kiállítóhelyének ítélték.

A legextrémebb kiállítónak a Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kar rózsaszín PC-installációját és manipulátor jellegű mozgó robotkarját találták, valamint a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Kara Sony AIBO robotkutyája nyerte el a zsűri tetszését. A „Legötletesebb megjelenés”-díjon a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, és a Szent István Egyetem osztozott. A legötletesebb ajándéktárgyat a Zsigmond Király Főiskola osztogatta. Az első díjat azzal az iránytűvel nyerték el, amelyet az érdeklődők egy karriertanácsadás után kaptak, hogy mindig, mindenben megtalálják a helyes irányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik