Pénzügy

Hiány lesz az építőipari szakmunkásokból

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv 7 éves ciklusának végére, 2013-ra mintegy 200 ezer építőipari és 20 ezer faipari szakmunkás hiányozhat a gazdaság fejlődésének és versenyképességének fenntartásához - állapítja meg az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÉÁPB), Szakképzési Munkacsoportja részére készült tanulmány.

Az ÉÁPB által kiadott közlemény szerint az építőipari szakmunkaerő hiánya súlyosan veszélyezteti a 2007-2013 közötti időszakban rendelkezésre álló, mintegy 15 000 milliárd forintra becsült Európai Uniós fejlesztési forrás felhasználhatóságát, hiszen az EU által finanszírozott fejlesztések 60-80 százaléka az építőiparnak ad majd megbízásokat. A tanulmány így arra a következtetésre jut, hogy az építőipari szakmunkaerő hiánya egyre fokozottabb kockázatot jelent a nemzetgazdaság számára.


Az ÉÁPB kifogásolja, hogy az Európa Terv elkészítéséért felelős kormányzati szervek nem foglalkoznak emberi erőforrás tervezéssel, ezzel összefüggésben pedig szükséges lenne a magyarországi szakképzés teljes reformjára. Az építőipari szakma szerint, sok ponton elhibázottnak minősíthető a mindenkori kormányzat oktatáspolitikája. Véleményük szerint a kormányzat magas prioritású feladata lenne a bevándorlás politika piaci érdekek szerinti alakítása, az inaktív népesség mobilizálása, a szektorok közötti munkaerő átcsoportosítás elősegítése az építőipar és a teljes nemzetgazdaság fejlődése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik