Gazdaság
This picture taken on June 30, 2016 shows the Google's self driving car project on the Google stand at the Viva technology event in Paris. / AFP PHOTO / ERIC PIERMONT

Senkinek nem lesz saját autója 20 év múlva

24.hu
24.hu

2017. 11. 08. 12:05

Sokak számára mellbevágó/elképzelhetetlen jóslattal állt elő egy híres autóipari szakember, Bob Lutz, aki a Fordnak, a General Motorsnak, a Chryslernek és a BMW-nek is dolgozott. Azt mondja, húsz év múlva teljesen vége lesz azoknak az autóknak, amelyeket ma ismerünk, használunk. Ami jön helyette: olyan egységesített, sztenderdizált modul (így nevezi az új közlekedési eszközt), amit már nem kell vezetni, mert automatikusan működik majd, az ember nem is nagyon tud majd beavatkozni. Az önvezető autók pedig azért fognak a sokak által gondoltnál is jóval gyorsabban elterjedni, mert a halálos balesetek száma gyakorlatilag nullára redukálódik.

20 év múlva már csak azok kiváltsága lesz, hogy autót vezethessenek, akik igazán gazdagok – ők engedhetik majd meg maguknak, hogy házi versenypályákon a mai autókkal csapassanak.

A hagyományos autógyáraknak és az autókereskedőknek pedig befellegzik, vetíti előre Lutz. Az olyan cégek fognak dominálni, amelyek ezeket a sztenderdizált modulokból álló flottát üzemeltetik, kezelik – ilyen lehet például a ma ismertek közül az Uber vagy a csomagküldő szolgáltatást nyújtó cégek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.