Gazdaság

Így kaphat kézbe majd 3 millió forint állami támogatást lakásvásárláshoz

Aki lakásvásárlásban gondolkodik, a gyermekszámtól függően akár csaknem 3 millió forintot is kaphat az államtól támogatásként. Az új építésű lakások ára elég magas, ezért megnéztük, hogy mire számíthat az, aki használt lakásra venné igénybe a CSOK-ot.

A családi otthonteremtési kedvezménnyel a meglévő vagy vállalt gyermekszámtól függően ad az állam egyszeri, vissza nem térítendő támogatást lakásvásárláshoz. A CSOK nem tekinthető alapvetően új támogatási elemnek, korábbi létezése során szocpolnak és félszocpolnak is hívták.

A támogatást használt lakáson kívül új lakás vásárlásra vagy építésére is fel lehet használni, de most csak a használt lakásvásárláskor elérhető támogatásról ejtünk szót. A legfontosabb szempont, hogy gyermekek után jár a támogatás, és a meglévők mellett a vállalt gyerekre is fel lehet venni a CSOK-ot. (A kedvezmény szempontjából gyermeknek minősül a magzat is a terhesség 12. hetét követően. Valamint az a gyermek, aki a 25. életévét még nem töltötte be, vagy megváltozott munkaképességű legalább egy éve, és a javulásra egy éven belül nem lehet számítani.)

Most vásárolok ingatlant, utólag kapok-e majd CSOK-ot?

Nem. Mivel a támogatást a vételár részeként utalják, egy kifizetett ingatlanra utólag nem lesz lehetőségünk érvényesíteni, hiszen a lakáscél a vételár kifizetésével megvalósult.

Csak az kaphat utólagosan támogatást, aki a vásárláskor felveszi a CSOK-ot, és később születik újabb gyermeke. Azaz legalább egy gyermekre ezt a támogatást már igénybe vette, és az utólagos támogatás igénylésekor olyan fennálló lakáshitele van, amelyet a támogatással érintett lakáscél érdekében vett fel (ekkor a hitel csökkentésére fordítható).

Van-e életkori megkötés?

Az igénylő szempontjából nézve, ha meglévő gyermek után vennék igénybe a támogatást, akkor nincs meghatározva életkori korlát. Az viszont már más eset, ha vállalt gyermekre vennénk fel a támogatás, mert ekkor:

  • csak házaspároknak adnak támogatást,
  • és legalább az egyik félnek nem szabad még betöltenie a 40. életévét.

Függetlenül attól, hogy hány meglévő gyermek van, egy vagy két gyermeket lehet vállalni a szabályok szerint. Egy gyermek esetében 4 év, míg két gyermeknél 8 év a „teljesítésre” előírt határidő. A 4 és 8 évet a támogatási szerződés megkötésének napjától számítják. Ha esetleg ingatlanbővítésről lenne szó, akkor vagy a használatbavételi engedély kiadása vagy a bővítési munkáltatok befejezése számít.

Mitől függ a támogatás összege?

A támogatás nagyságát befolyásolja a gyermekek száma és az ingatlan hasznos alapterülete. (A hasznos alapterülethez tartozik a lakás fűthető helyiségei alapterületének összege is a garázs és a pince kivételével.)

Bővítés esetén a támogatás maximális összege a számlával igazolt bekerülési költség fele.

Ellenőrizze, hogy megfelel-e a CSOK feltételeinek!

Hol igényelhetem?

Annál a hitelintézetnél, amelyik a támogatás igénylésének lebonyolítását vállalja. A komolyabb érdeklődés miatt széleskörűen elérhető a bankoknál a támogatás, ezen felül természetesen bizonyos takarékszövetkezeteknél is van lehetőségünk CSOK-ot igényelni.

Kötelező-e hozzá hitelt kérni?

Nem. Önmagában is lehet kérni a támogatást, ekkor az elbírálásnak jellemzően díja van. Ha nem kérünk mellé hitelt, akkor egyrészt az értékbecslés, valamint az egyes helyszíni szemlék díjkötelesek. Ezen kívül a támogatás összegének 1,5 százaléka, maximum 30 ezer forint lehet a bírálat díja.

Ha hitel is szükséges hozzá, és ugyanazon pénzintézetnél igényeljük, akkor a fenti bírálati díj nem számítható fel. Ekkor csak abban az esetben kapjuk meg a CSOK-ot, ha a bank hitelképesnek minősített minket. A KHR-ben negatív státusszal szereplő ügyfél támogatásra jogosult, de hitelre nem. Emellett TB-biztosítottnak kell lennie, valamint nem lehet NAV-köztartozása.

Igényelhetem-e a hitelt és a CSOK-ot két különböző pénzintézettől?

Igen. Ekkor a hitelt nyújtó bank egy hitelígérvényt ad, amelyet a támogatást folyósító banknál be kell mutatnunk. Ilyenkor mindkét procedúra, a hitel és a támogatás is díjköteles lehet.

Mekkora, és milyen értékű ingatlanra kaphatok támogatást?

A fentebbi táblázat is mutatja, hogy gyermekszámtól függően van egy minimálisan előírt alapterület, ezt kell itt is figyelembe venni. Felső korlát nincsen, inkább az ingatlanár szab határt. Fontos megkötés, hogy lakásvásárlás esetén a lakás vételára nem haladhatja meg a 35 millió forintot. Valamint a lakás vételára nem lehet több, mint a hitelintézet által megállapított forgalmi érték 120 százaléka.

Ezekre a dátumokra és határidőkre kell figyelni:

  • a támogatás igénylésének határideje: vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, bővítés esetén a bővítési munkálatok megkezdése előtt
  • a bővítés költségvetésének minimum 70 százaléka számlával igazolandó, a számlák keltezése a benyújtást követő időpontra esik
  • az állam 10 évig szerepel a tulajdoni lapon, ez idő alatt haszonélvezet az ingatlanon nem alapítható
  • a támogatást vásárlásnál a vételár részeként utalják, bővítésnél pedig szakaszosan, a munkálatok előrehaladtával, és csak akkor, ha az önerőt már felhasználtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik