Gazdaság
Méltó körülményért tüntettek az egészségügyi dolgozók (Array)

A szegénység és az egészségügy sokkal jobban foglalkoztatja a magyarokat, mint a migráció

24.hu
24.hu

2017. 09. 14. 16:10

Korábban a témában:

Azt mondják, nincsenek véletlenek. Ezt látszanak alátámasztani az Eurobarometer és a konzervatív International Republican Institute kutatásai is, amelyek egymástól ugyan teljesen függetlenül zajlottak, mégis egymás eredményeit támasztják alá. A 2017 nyarán megjelent kutatások az európai lakosság véleményét kérdezték gazdasági, szociális illetve politikai kérdésekben. A magyar eredményekből egyértelműen az látszik, hogy a közkeletű feltételezésekkel szemben a lakosság nagy részét sokkal jobban foglalkoztatja az ország szociális helyzetének állapota, mint pl. a migrációs válság – kommentál a GKI.

Az Eurobarometer kutatása szerint a magyar lakosság véleménye a gazdaságról javuló tendenciát mutat az elmúlt fél évben. Amíg 2016 őszén a lakosság 67% vélekedett úgy, a nemzetgazdaság helyzete összességében rossz volt, addig 2017 tavaszára ez az arány 56 százalékra mérséklődött.

A javulást magyarázhatja, hogy ez alatt az időszak alatt mintegy 13 százalékos nettó béremelkedés történt, s a kiskereskedelmi forgalom bővülése is csaknem 4% volt az első fél évben.

Az uniós pénzek újraindult beáramlásának köszönhetően jelentősen nőtt az ország gazdasági kibocsátása is a nem túl fényes 2016-os év után. A helyzetről alkotott vélemény azonban továbbra sem pozitív:, az Uniós átlagnál 5 százalékponttal nagyobb arányban, az-az lakosság 56 százaléka érzi úgy hogy a nemzetgazdaság helyzete inkább rossz mint jó. Kérdés, hogy miért ilyen borúlátó a hazai lakosság, ha a statisztikák alapján ennek ellenkezőjét kellene várnunk?

Segíti annak megértését, hogy a lakosság miért nem érzi a gazdasági növekedés pozitív hatásait, ha összevetjük a felmérések további eredményeit. Magyarországon messze a legfontosabb kérdésnek az egészségügy állapotát és a létbiztonságot tekintik az emberek az EU felmérése szerint. Mivel ezekben nincs vagy alig van javulás, a pozitív változásokat a lakosság nagyobb része nem tapasztalja a mindennapi életében. Az Eurobarometer ráadásul azt is kimutatta, hogy az egészségügy leromlását és létbizonytalanság növekedését kétszer nagyobb arányban tartja problémának a magyar lakosság, mint az EU tagállamainak átlaga. A migránsellenes kampányoknak is láthatóak a hatásai, mivel a választók ezt jelölték meg a második legfontosabb problémának. Igaz, a gazdasági helyzet alakulását és az emelkedő árakat csaknem ugyanilyen arányban tartják gondnak.

Ehhez azonban érdemes kiemelni a két kutatás módszertanának egy különbségét. A migráció ugyanis csak az Eurobarometer vizsgálatában szerepel előkelő helyen. Az International Republican Institute vizsgálata szerint a migráció csak a lakosság 4 százalékának okoz gondot, miközben kiemelkedő a szegénység (28%), a korrupció (15%), a munkanélküliség (13%) és az egészségügy állapota (12%) miatti aggodalom.

Ez annak a következménye, hogy míg az EU felmérésében csak konkrét lehetőségek közül lehetett választani, addig az amerikai intézet esetében a lakosság a saját véleményére hagyatkozhatott; s láthatóan sokuknak a folyamatos hazai sulykolás ellenére sem jutott eszébe a migráció..

“Ön szerint jelenleg mi a két legfontosabb hazánk előtt álló kihívás?” (Eurobarometer):

“Véleménye szerint mi ma a legfontosabb kihívás Magyarország előtt?” (Republican Institute):

A fenti adatok egyértelműen azt mutatják, hogy honfitársaink többségét közvetlen környezetük és az ország gazdasági jövője foglalkoztatja a leginkább. A növekvő aggodalom azonban nem véletlen: a gazdaság elmúlt évekbeli folyamatos növekedésének gyümölcseit, a reáljövedelem 6 év alatti 15,5 százalékos növekedését az ország lakosságának felső 10-15 százaléka élvezi leginkább, hiszen az összes jövedelemből nekik nőtt a részesedésük, míg a maradék 80% esetében az arány stagnált vagy csökkent.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.