Gazdaság

Taxis hiénázás: már 7 rendszámot vontak be

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 07. 27. 09:19

Félezer járművet ellenőriztek a fővárosi akció első hónapja alatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban működő közlekedési hatóság munkatársai. A szakemberek több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt.

A taxis tevékenység júniusban megkezdett, fokozott ellenőrzése a teljes idegenforgalmi főszezonban, augusztus végéig folytatódik. A nyári akció fő célja, hogy kiszűrjék a szabályszegő taxisokat, akik nemcsak az utasokat csapják be, hanem a Budapestre érkező turisták megkárosítása révén az ország hírnevének is ártanak.

A szakemberek jogsértés esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, a taxis engedély visszavonását kezdeményezhetik, vagy akár a jármű hatósági jelzését is bevonhatják. Az ellenőrök eddig hét gépkocsi rendszámát vették le a megfelelő taxis engedélyek hiánya miatt.

A fővárosban egyszerre több egység dolgozik, elsősorban a nemzetközi pályaudvarok környékén, a belváros forgalmasabb pontjain. Az ellenőrzések a Budapest Liszt Ferenc repülőtéren minden nap folynak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság támogatásával.

A szabálysértőket a drosztokon tartott ellenőrzések mellett próbavásárlásokkal is igyekeznek kiszűrni a társhatóságokkal együttműködve. A taxishiénákkal szembeni fellépés hatékonyságát igazolja, hogy a vizes világbajnokság kapcsán egyetlen taxival kapcsolatos bejelentés sem érkezett be a hatósághoz.

(NFM közlemény)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.