Gazdaság

Green Holidays-ügy: Hatósági eljárás indul a SzállásOutlettel szemben

A Green Holidays-ügy kapcsán szerdán írtuk, hogy vannak, akik az Indulhatunk.hu-tól rendelték meg törökországi útjukat, és utólag kiderült, hogy ezek is greenes utazások. Ráadásul nem csomagban, hanem külön számláztak nekik, így nem egyértelmű, hogy jár-e kártérítés, vagy sem.

Hogy tisztázzuk a helyzetet, megkerestük a felügyeleti szervet, Budapest Főváros Kormányhivatalát (BFKH) is. Válaszukból az derült ki, hogy (ahogy azt Forró Tamás, az Indulhatunk.hu csoport vezetője nyilatkozta a Turizmus.com-nak) szabályos volt, hogy az utazási csomagot külön számlázták az utasoknak, mivel két különböző szolgáltató értékesített két különböző szolgáltatást.

Azt is kérdeztük, az szabályos volt-e, hogy nem közölték, egy harmadik iroda (Green Holidays) útját értékesítette az Indulhatunk.hu.
A BFKH azt írta, hogy a szolgáltató legkésőbb a szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötése előtt, de minden esetben a szolgáltatás nyújtásának megkezdése előtt kellő időben világos és egyértelmű módon, az igénybe vevő külön kérése hiányában is közölni köteles a szolgáltatás igénybe vevőjével a tényleges szolgáltatásnyújtó nevét. Amennyiben ez a panaszos esetében nem teljesült, úgy a vállalkozás nem teljesítette megfelelő módon tájékoztatási kötelezettségét – tették hozzá.

Kártérítés

Azt is firtattuk, valóban nem jár-e ilyen esetben az utasoknak kártérítés a Green Holidays-es 500 milliós csomagból. Mint a BFKH írta, az utazások pénzügyi biztosításáról szóló szerződés a biztosítótársaság és a biztosított (Green Holidays Kft.) között jött létre. A szerződés rögzíti a biztosítás tárgyát, területi hatályát, a kockázatviselésben érintett biztosítási események körét. Mindezek alapján a vagyoni biztosíték kizárólag a Green Holidays Kft. által okozott, az utazásszervezői tevékenységével összefüggésben keletkezett káreseményekre fordítható. A nem a Green Holidays Kft. által okozott, vagy nem a Green Holidays Kft. utazásszervezői tevékenységével összefüggő károkra a vagyoni biztosíték így értelemszerűen nem fordítható.

Csakhogy mint Forró Tamás nyilatkozatából kiderült, a háttérben valóban a Green Holidays állt. Ezért vissza is kérdeztünk, hogy ezt is figyelembe véve mi a helyzet a meghiúsult utak kárrendezésével. A válasz megérkezett, itt olvashatja.

A BFKH általánosságban még azt írta, hogy a megrendelt, megvásárolt szolgáltatást a szolgáltatást ténylegesen nyújtó köteles teljesíteni és teljesítés elmaradása esetén is ő tartozik felelősséggel. Amennyiben az ezzel összefüggő jogvitát a felek nem tudják kölcsönösen rendezni, úgy polgári peres eljárás keretében bírósági úton van lehetőség az igényérvényesítésre.

A hatóság vizsgálódik

Rákérdeztünk, indult-e már vizsgálat az Indulhatunk.hu-nál, vagy a számlákat kiállító SzállásOutlet Kft.-nél (repülőjegy) illetve Professional Outlet Kft-nél (szállás).

Megtudtuk, hogy a BFKH Kereskedelmi hatósága az Indulhatunk.hu internetes oldalon Black Friday (2016. november 18-i hétvége) keretében meghirdetett akciójáról egy közérdekű bejelentés alapján (ebben azt jelezték, hogy a meghirdetett szolgáltatás megtévesztő) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot és a Gazdasági Versenyhivatalt.

Egy újabb, 2016. decemberi akció kapcsán helyszíni hatósági ellenőrzés is történt az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység folytatására jogosult Szállásoutlet Kft. hivatalos helyiségében, amelyről a kereskedelmi hatóság ismételten értesítette a Gazdasági Versenyhivatalt, megküldve részükre a lefolytatott ellenőrzéshez kapcsolódó iratanyagokat.

Továbbá hozzátették: Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi hatósága a jelen megkeresés alapján hivatalból eljárást indít a SzállásOutlet Kft.-vel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat vonatkozásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik