Gazdaság - Pénzügy - GKI-konferencia
Gazdaság

Mellár Tamás: Bözsi néni is tudja, választási költségvetés jön

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 05. 10. 07:06

„Most még nem néz ki annyira tipikusan választási költségvetésnek, amikor odaérünk, akkor majd olyan lesz.”

Noha a kormány ezt tagadja, választási költségvetésnek tartja a 2018-ast Mellár Tamás. A Hír Tv-ben a szakember azt mondta, a jövő év messze van, sok mindent módosítanak, „most még nem néz ki annyira tipikusan választási költségvetésnek, amikor odaérünk, akkor majd olyan lesz”. Ez taktikai fogás. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyan többször hangoztatta, hogy nem választási, hanem kiegyensúlyozott költségvetésről van szó, de…

Bözsi néni is pontosan tudta ezt, hiszen azt mondta a miniszterelnöknek, milyen kár, hogy nincs minden évben választás, akkor emelnék a nyugdíjakat.

Jól látni, a választás előtt, miként emelik a köztisztviselői béreket, a nyugdíjakat.

A miniszterelnök úr mit is mondott? Megnézzük a számokat, és ha úgy alakul, akkor emelek. Beszélhetünk erről, de ennek sok értelme nincsen.

A másik tényező, hogy a nemzetgazdasági miniszter szerint 4,3 százalékkal nő majd a GDP. Ez csak akkor működik, ha jelentős uniós pénzeket használnak fel. Ha a kormány nagyon akarja, lehet 4 százalék fölötti a gazdasági növekedés, a kérdés, milyen áron – tette hozzá. Mellár Tamás emlékeztetett rá, hogy a magyar gazdaságot az elmúlt években az állami beruházások pörgették, amitől nem bővült a tőkeállomány, nem korszerűsödött, nem lett versenyképesebb.

“Kicsit betelt a pohár”

A szakember a társadalmi folyamatokról azt mondta, jól megfigyelhető, ahogy csökken a Fidesz szellemi holdudvara, miután a kormány már a jobboldali értelmiségnek is vállalhatatlan dolgokat művel. A közgazdász ugyanakkor reménytelinek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia azt javasolta, a CEU működjön tovább a jelenlegi formájában Magyarországon.

Ha a CEU-val ezt meg lehet csinálni, akkor bármelyik egyetemmel holnapután meg lehet csinálni. Az autonómia kérdése, nyakunkra ültették a kancellárokat, amik egyre nehezebbé teszik a gazdálkodást, 200 ezer forint feletti beszerzésénél a miniszterhez kell folyamodni, nincs elfogadott költségvetése több egyetemnek, egy kicsit betelt a pohár itt!

Mellár Tamás is azok közé tartozott, akik beadták a kérvényt, hogy az MTA-közgyűlés tárgyaljon a CEU-ról, elnöke pedig közvetítsen a kormány és a CEU között és nagyon jó hírnek nevezte, hogy az akadémikusok többsége is úgy gondolta, lépni kell valamit.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.