Gazdaság

Elismerte a kormány, nem használja fel hatékonyan az EU-s pénzeket

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2017. 03. 27. 19:49

39 milliárd eurót, azaz 10 ezer milliárd forintot kapott Magyarország 2007 és 2013 között az EU-tól, ezért a kormány tudni szerette volna, mennyire hatékony volt ennek a felhasználása.

A KPMG elkészítette a tanulmányt, amiben megállapították, a támogatások negyede a mezőgazdaságra ment, de az ágazatban nem volt növekedés. Ugyanez a megállapítás jött ki a vállalkozásra költött pénzek esetében.

A kormány szerint nem túl pozitívak a tanulmány megállapításai. Csepreghy Nándor államtitkár azt mondta erről az RTL Híradójának, hogy:

Ha azt nézzük, mire használtuk fel a forrásokat, akkor korántsem lehet Magyarország büszke.

De arra büszke, mennyi pénzt hoztak az országba. Azt az MSZP is elismerte:, hogy nem volt tökéletes a rendszer a kormányzásuk alatt, de szerintük most sem jobb.

Jutott egyébként uniós pénz alföldi szánkódombra, 40 centis kilátóra és olyan biciklis kalandparkra is, amit 9 ember látogatott meg tavaly szeptemberig.

A pénzek felhasználásáról az MTI és a kormány honlapja is beszámolt, de ott a negatívumok nem kerültek elő, csak a jó hírek. Például az, hogy „a fejlesztéspolitika átalakításának és a pályázatok felgyorsításának köszönhetően Magyarország a térség legmeghatározóbb gazdasági növekedését produkáló országa lehet 2020-ra.”

(RTL, Kormány)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - MAY 03:  Abdulrahman Mohamed, a Syrian refugee, carries pieces of furniture as he helps a friend move out of a shelter for refugees and migrants in Marienfelde district to an apartment in the city as other shelter residents walk past on May 3, 2017 in Berlin, Germany. The shelter currently houses approximately 450 people, the majority of whom are still waiting for their asylum applications to be processed. Most of the residents come from countries including Syria, Iraq, Afghanistan and Iran, as well as Lebanon, Turkey and Chechnya, and half of them are under 18, as the shelter only admits families. Most of the children go to local schools and German has become their common language. Germany took in over one million refugees and migrants between 2015 and 2016.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.