Gazdaság

Milliárdokat spórolnak a kisvállalkozók és a kisadózók

Az elmúlt három évben a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá tartozó vállalkozások száma majdnem megduplázódott, míg a kisadózók tételes adóját (kata) fizetők száma közel 120 ezerrel nőtt - írta a Világgazdaság szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatai alapján

A tárca február végi adatai szerint 13 ezer 345 társas vállalkozás tartozott a kiva hatálya alá, a katát már 194 ezer 753 adózó választotta. A lap emlékeztet, hogy januártól több szabály is változott, így a katánál megduplázódott a bevételi határ, a kivánál csökkent az adókulcs, és duplájára nőtt a létszámhatár. Január eleje óta több százzal nőtt a kivások száma, a katások húszezerrel lettek többen, bár a lap megjegyzi azt is, hogy a kata hatálya alól több ezer cég esett ki az év végén.

Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár a Világgazdaságnak elmondta: a kata esetében azzal kalkuláltak, hogy a módosítás közel 16 milliárd forintot hagy a 29-30 ezer átlépőnél, az újonnan áttérő kivás cégeknél pedig – a jelenlegi vállalkozások jellemzőit alapul véve – 8-10 milliárd maradhat. Tehát idén a katára és a kivára áttérő vállalkozásoknál az átalakítások nyomán összesen mintegy 24-26 milliárd forint maradhat.

A kata esetében az áttérők közel fele szja-s egyéni vállalkozó, 15 százalékuk eváról, a maradék pedig a társasági adófizetésről (tao) tért át. A kivát választók túlnyomó többsége előzőleg a tao hatálya alá tartozott – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik