Gazdaság

Fico a silány termékekről: A legfapadosabb járaton utazunk

A kettős élelmiszerminőség gyakorlata egyértelmű csalás, és ha az Európai Unió nem tesz a helyzet megváltoztatásáért, Szlovákia európai polgári kezdeményezést indítványoz az ügyben - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön a visegrádi csoport kormányfőinek varsói találkozója után.

A csúcstalálkozó résztvevői az Európai Unió (EU) jövőjéről, illetve a nemzetközi nagyvállalatok által forgalmazott élelmiszereknek egyes régi és új uniós tagországokban tapasztalható eltérő minőségéről tárgyaltak, utóbbiról szlovák kezdeményezés alapján.

A kettős élelmiszerminőség gyakorlatát Robert Fico elfogadhatatlannak, egyértelmű csalásnak és veszélyes politikai üzenetnek minősítette. Egyúttal felszólította az Európai Parlamentet, hogy vizsgálja meg az ügyet.

Mint fogalmazott, hogy ha az uniós szervek nem tanúsítanak tisztességes hozzáállást, nem zárja ki, hogy Szlovákia az európai polgári kezdeményezés eszközéhez nyúl, és így gyakorol nyomást az Európai Bizottságra.

Robert Fico hangsúlyozta, a kettős élelmiszerminőség nem műszaki kérdés, hanem veszélyes politikai üzenet és az Európai Unió alapelvét érinti, abban a tekintetben, hogy vagy mindenki egyenlő, vagy kölcsönösen átverjük egymást.

Ne mondják nekünk – ezen repülőgép V4-es utasainak – azt, hogy az első osztályon ülünk, amikor a lehető legfapadosabb járaton utazunk

– fogalmazott a szlovák miniszterelnök, hozzátéve: ez a hozzáállás politikailag teljesen elfogadhatatlan.

A szlovák miniszterelnök hozzátette, Pozsony folytatni fogja a kettős élelmiszerminőségről indított vizsgálatát, ugyanakkor felszólítja az Európai Parlamentet, vizsgálják meg a törvényi környezetet, mivel egyértelmű csalásról van szó.

A Varsóban most elfogadott közös nyilatkozatra utalva Fico azt mondta, világos felszólítást fogalmaztak meg, és meggyőződése, hogy az Európai Bizottság (EB) reagálni fog.

Robert Fico a sajtótájékoztatón méltatta a visegrádi négyek példaértékű együttműködését is. Korábbi kijelentését megismételve hangsúlyozta: a V4-es együttműködésben az utóbbi időben jelentős minőségi javulás állt be, olyannyira, hogy példa lehet az egész EU számára.

Szólt Fico a római szerződés évfordulója alkalmából március végére tervezett uniós csúcsról is. Úgy vélekedett, hogy annak előkészületei siralmas állapotot mutatnak, és félő, hogy az ott elfogadásra kerülő közös állásfoglalás ismét nem Európa víziója lesz, hanem olyan egyéni, tagállami érdekek gyűjteménye, amely ma senkinek sem segíthet. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik