Gazdaság

Szőlőpara a fagy miatt, drágulhat a gyümölcs és a bor is

A szokatlanul kemény januári fagy miatt az idei szőlőtermés is jelentősen csökkenhet - állapította meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által végzett előzetes felmérés.

A károsodás az idei bor minőségét nem veszélyezteti, azonban a gazdáknak mennyiségi kárt jelent, ezért a HNT mind a szőlő felvásárlási árának, mind a borok árának emelkedésére számít 2017-ben.

Légli Ottó, a HNT elnöke a közleményben kifejtette, a hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy, amely jelen esetben akár mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet is jelentett, elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt. A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyeket tavaly jégeső sújtott.

Frittmann János, a HNT Szakmaközi Bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége.

Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90 százaléka is áldozatául esett a fagynak.

Hozzátette, a terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik