Gazdaság

Orbán Viktor: Aki akar, lényegében tud dolgozni

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki, a Kossuth rádió 180 perc című műsorának adott interjújában a munkanélküliség és a gazdaság helyzetével kapcsolatban elmondta: a pozitív változások hatását mindenki érezheti,

aki akar, lényegében tud dolgozni.

A miniszterelnök szerint azért van munkaerőhiány az országban, mert folyamatosan új befektetők érkeznek, a külföldi kritikus lapoknak pedig csak “savanyú a szőlő”: a mindennapi élet evidenciáit tagadják a kormányfő állítása szerint.

Nem akarják beismerni, hogy ahogyan mi csináljuk, az ésszerűbb, mint ahogyan ők csinálják

-jellemezte a külföldi kritikus hangokat Orbán Viktor, aki kifejtette: a Nyugat és a nyugati sajtó ideológiai okokból csepüli a magyar megoldásokat, bejáratott paneljeik azonban üresek, eljárt felettük az idő. Ráadásul a Nyugatnak rosszabb, mint nekünk, ez a migráció területén különösen igaz.

A javuló munkanélküliségi adatokkal kapcsolatban elmondta:

Már arról beszélünk, hogy egyre jobban megérje dolgozni, tudunk bért emelni.

Hozzátette: azért is fontos a családtámogatás, mert a gyermekeseken múlik az ország jövője. Szavai szerint az ország büszke lehet a családi adókedvezmény bevezetésére.

Nem lesz olyan állapot, amikor nem lesz semmi baj, a kérdés az, hogy jó vagy rossz problémákat kell kezelni

-magyarázta, hozzátéve: jó probléma, ha azt kell mérlegelni, hogy ha gazdasági többlet keletkezik, azt hogyan osszák szét, kiket részesítsenek előnyben. Rossz probléma az, ha a fagyhaláltól kell megmenteni embereket.

Kemény csaták jönnek Brüsszelben

2017 a lázadás éve lesz

-mondta a miniszterelnök, kiemelve: az EU nemzetei fel fognak lázadni a brüsszeli politika ellen, ami hatásköröket akar elvenni a nemzetállamoktól. Értékelése szerint a francia elnökjelölt Fillon programja is lázadási program, ő is fellázadt az unió menekültpolitikája ellen.

A miniszterelnök a 2017-es évre vonatkozóan közölte: a rezsicsökkentést meg kell védeni Brüsszelben, a menekültkérdés mellett ez lesz a kormány másik nagy csatája az EU-val a menekültkérdés mellett. A kormányfő szerint trükkös módon akarják kigáncsolni a rezsicsökkentést, az úgynevezett energiaúnióval, ami elvenné az országok azon jogát, hogy maguk szabják meg a rezsi árazását. Ez egy nagy csata lesz – tette hozzá.

csatákról szólva kitért az idegenrendészeti őrizet visszaállítására, amelyet korábban az unió nyomására szüntettek meg.

Miután terrorcselekményeket követnek el Európában olyan emberek, akikről nem lehet tudni, hogy milyen jogon vannak itt, mi erre az ösvényre nem léphetünk rá

– mondta.

A visegrádi négyek (V4) együttműködésével kapcsolatban kiemelte: júliustól esedékes magyar elnökség alatt törekszik majd a V4-ek együttműködésének mélyítésére. Kitért a magyar-lengyel viszonyra, jelezve, hogy “jól működik a szolidaritás”, mert például míg legutóbb a magyarok álltak ki a lengyelek mellett az EU-ban a szénbányászat ügyében, addig viszonzásul azt kérte Varsótól, ők pedig álljanak ki a magyarok mellett Brüsszelben az internet áfájának 5 százalékra csökkentéséért.

Amerika meg fogja változtatni a világgazdaság szabályait

Orbán Viktor szerint Donald Trump beiktatásával egy más kultúrájú vezetés érkezik Washingtonba, de az értékeléshez meg kell várni, míg az elnök leteszni az esküt. Trump emberei nem nyeretlen kezdők, Orbán Viktor várakozásai szerint meg fogják változtatni a világgazdaság szabályait – hogy hogyan, azt még nem lehet tudni.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogy mikor találkozik Donald Trumppal.

Obama alatt a legprimitívebb befolyásolási módszereket alakította ki Amerika

-mondta a civilekkel kapcsolatban a miniszerelnök, aki hozzátette:

olyan világban élünk, ahol sok a befolyásolási kísérlet.

Az embereknek joguk van megtudni, hogy egy szervezet pénzt kap külföldről, aki cserébe mit kérnek vagy mit nem kérnek tőlük. Azonban kiemelte: mivel Amerikával szövetségesek vagyunk, előre kell nézni, nem a múltba.

Több hely van, mint hajléktalan

Nagy tisztelettel azt kérem Magyarország minden hajléktalan emberétől, hogy menjenek be a számukra fenntartott menedékhelyekre, mert meg fognak fagyni

-mondta a kormányfő. Szavai szerint Magyarországnak több férőhelye van a menekültszállásokon, mint amennyi menekült él az országban, nagy az önkormányzatok felelőssége az otthonukban élő rászorulók segítésében.

A kormányfő megerősítette, hogy van elegendő energiatartalék az ország működésének biztosításához. Megjegyezte továbbá, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően “kibírható” az energiaszámla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik