Gazdaság

Nagyon átverik a nyugdíjasokat

Csak az a biztos, hogy valaki hazudik.

Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára erről még sajtótájékoztatót is tartott, noha a nyugdíj mindig ilyenkor érkezik. Rétvári Bence most mégis fontosnak tartotta elmondani, hogy a nyugdíjemelés éves szinten átlagosan 24 ezer forint többletet jelent mintegy 2,7 millió embernek.

Az államtitkár úgy számolt, a nyugdíjak most többet érnek, mint két-három éve, hiszen jóval az infláció felett emelték az ellátást, és csökkentek a megélhetés költségei, olcsóbb lett a rezsi, és januártól csökkent az alapvető élelmiszerek – tojás, friss tej és baromfifélék – áfája. A kormány bízik benne, hogy ezt sokan tapasztalták is.

A nyugdíjasok az Erzsébet-program keretében könnyebben tudnak elmenni gyógyfürdőbe, nyaralni, a legfontosabb gyógyszerek ára is csökkent az elmúlt években. Szerinte a kormányzat felülmúlta 2010-es vállalását, hogy megőrzi a nyugdíjak értékét. 2016-ig egyhavi nyugdíjat 12 havi részletben kaptak meg az ellátottak, visszakapták, amit a szocialisták elvettek.

Kevesebbet ér a nyugdíj

Ezt a DK számolta ki. A rendszerváltás óta először, idén csökken a nyugdíjak értéke – tudatta Gréczy Zsolt, aki így reagált az államtitkár sajtótájékoztatójára. A párt szóvivője úgy fogalmazott, az államtitkár „a szégyenletes, infláció alatti nyugdíjemelést dicsérte”, de hazudott, Valójában ez az első olyan év a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban, amikor csökken az ellátások értéke.

Gréczy felidézte, hogy az Orbán-kormány először 0,9 százalékkal akarta emelni a nyugdíjakat, majd év végén 1,6 százalékra módosította a tervet. Az infláció ehhez képest a Magyar Nemzeti Bank becslése szerint bőven 2 százalék feletti lesz, az ellátások tehát havonta több ezer forinttal csökkennek 2017-ben.

Ezen sem a hazug nyilatkozatok, sem a kabaréba illően kiszállított Erzsébet-utalványok nem változtatnak.

Azt ígérte, a DK garantálja majd a nyugdíjak értékállóságát, sőt megfelelő gazdasági növekedés esetén az inflációt követő emelésen felül a nyugdíjasokat is részesítené a gazdasági gyarapodásból.

Gréczyre gyurcsányozás

Gyurcsány ma is hazudik és be akarja csapni a nyugdíjasokat. Így reagált a Fidesz Gréczy Zsolt nyilatkozatára.

Gyurcsány ma is hazudik reggel, meg délben, meg este. A Gyurcsány-kormánnyal szemben, amely hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, elvett az idősektől egy havi nyugdíjat, megszorításokkal sújtotta a nyugdíjasokat és nyugdíjadót akart bevezetni, a polgári kormány, ahogy 2010 óta minden évben, idén is garantálja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, emeli a nyugdíjakat, csökkenti a nyugdíjasok terheit és Erzsébet-utalvánnyal segíti őket.

A nyugdíjemelés mértéke a tervezett inflációval megegyezik, de ha az infláció magasabb lenne a tervezettnél, akkor a kormány, mint minden év végén, 2017 novemberében is szükség esetén korrigálja majd a nyugdíjakat – írta a Fidesz. Korábban e korrekció kapcsán az MSZP azt tette szóvá, hogy a kormány átveri a nyugdíjasokat, pontosan tudja, nagyobb lesz az infláció, mint a nyugdíjemelés mértéke. Tíz hónapig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, mert novemberben kell a nyugdíjemelés és az infláció mértéke közötti különbséget visszamenőleg kifizetni nekik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik