Gazdaság

A taxisok szerint ezért fuccsolt be az Uber-utód

24.hu
24.hu

2016. 11. 15. 08:40

Korábban a témában:

Mint pár napja írtuk, leállította sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek. A Car4You egyébként nyár végén debütált a magyar piacon. 

A cégnek az a kombinált szolgáltatása nem érhető el, ami “gyakorlatilag taxis szolgáltatásnak minősül”. Ennek a lényege az volt, hogy sofőrrel együtt lehetett autót bérelni, okostelefonos applikáció segítségével, és a fővárosi taxirendeletben megállapított fix tarifánál olcsóbban. A cég azt is közölte honlapján, hogy mindent megtesznek a szüneteltetett szolgáltatás újraindításért. 

A két szolgáltatás – az autóbérlés és a sofőrszolgáltatás – ugyanakkor külön-külön továbbra is elérhető a cég honlapján közzétett tájékoztatás szerint.

A taxisok szerint ez lehet az ok

Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke most azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy a szolgáltatás leállása azt sejteti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak.

Véleménye szerint számos cég próbálja meg kijátszani a törvényi szabályozást, ideig-óráig tudnak is működni, azonban amikor a tevékenységük átlép egy nagyságrendet, és a hatóságok számára nyilvánvaló lesz a működésük jellege, akkor megbüntetik őket.

Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű – mondta Metál Zoltán.

Háború volt

Emlékezetes háború volt, amikor a taxisok hónapokon át blokádokkal harcoltak a világszerte elterjedt Uber ellen. Több országban sikerült az Ubernek megállapodnia a kormányokkal, városvezetésekkel, Magyarországon nem, győzött a taxislobbi. Az Uber helyét azóta többen, többféleképpen igyekeznek betölteni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.