Gazdaság

Helyi halat akar a sütödékbe a Balatoni Szövetség

24.hu
24.hu

2016. 09. 19. 20:54

Leszámolnának az idegen hekkel, javaslataik is vannak.

Helyi halat szeretne látni az éttermekben, büfékben, halsütödékben a Balatoni Szövetség, ennek érdekében megoldási javaslatokat is kidolgoztak. A szervezet szerint a balatoni hal fogyasztása a horgászok kiváltsága lett, mert megszűnt a halászat, a vendéglátósok csak halastavakból vagy külföldről tudnak halhoz jutni.

A régió önkormányzatait tömörítő szervezet vezetése azonban nem a halászat visszaállításában látja a megoldást. Az egyik javaslatuk, hogy „úsztatott halakat” értékesítsenek, vagyis a környező halastavakból származó halakat a Balaton egy elkülönített részén tartsák, amíg ízük hasonlóvá válik a Balatonban élőkéhez.

A másik javaslat szerint felvásárlói hálózatot hoznának létre a térségben, ahol az engedéllyel rendelkező horgászok leadhatnék, illetve értékesíthetnék a Balatonból kifogott halakat.

A szövetség törvénymódosítást is szükségesnek lát, hogy a térség vendéglátóegységei ismét hozzájuthassanak a halételekhez szükséges helyi alapanyaghoz. Javaslataikat szakértőkkel egyeztetik, és az érintett minisztériumok elé tárják. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.