diákok, fiatalok (diákok, )
Gazdaság

A külföldi munkát tervező fiatalok ötöde nem beszél csak magyarul

24.hu
24.hu

2016. 06. 14. 13:18

Az új nemzedék felnőtt, és lassan beszivárog a munkaerőpiacra is. A vágyaik és az elvárásaik még merészebbek, mint az Y generációé voltak, és már a lojalitás is mást jelent a számukra: 70 százalékuk mindössze egy évig marad ugyanazon a munkahelyen – derül ki a Jófogás és a GKI közös kutatásából.
Korábban a témában:

A “Z” generációba azok tartoznak, akik 1995 után jöttek a világra. Ők az úgynevezett digitális bennszülöttek, számukra az internet, a mobiltelefon és a web 2.0 természetes dolgok, és mindez a tanulási szokásaikon is sokat változtatott: az információk gyors elérése vált lényegessé, és folyamatosan „multitaskingolnak”.

A 18-24 éves korosztály hozzávetőleg 850 ezer fiatalt takar, akiknek háromnegyede már nem része az oktatási rendszernek, így elvileg a munkaerőpiacon kell, hogy megjelenjenek. Ráadásul úgy tűnik, sokkal hamarabb is kapcsolódtak be a munka világába, mint az előttük járó generáció: a Z-k mindössze 8 százaléka vallja, hogy még soha életében nem dolgozott eddig – mutatta ki a kutatás.

Generációs különbségek a munka világában

A felmérés eredményei alapján egyértelműen látszik, hogy miben és mennyire változik a munka jelentősége az évek előre haladtával. A Z generációba tartozók nagy többsége még úgy véli, hogy a maguk elé kitűzött célok elérése nagymértékben, vagy szinte teljes egészében csak rajtuk múlik, míg a 40-es éveikben járók már sokkal nagyobb arányban érzik a külső hatások szerepét is.

És hogy kinek mit jelent a munka? Természetesen pénzkereseti lehetőséget, de míg a 24 év alattiaknak egyértelműen önállósodást, felelősséget és lehetőségeket, addig az X generáció tagjai sokkal inkább szavaznak a biztonságra. A hosszú távú munkahely feltételei

A generációs különbségek tettenérésének egyik legjobb területe a munkahelyi lojalitás kérdésköre, és ebben lényeges különbségek láthatók. Míg az X-ek esetében nagy hangsúlyt kap a kereset, azaz megfelelő anyagi juttatások mentén tudnak jobban elköteleződni, addig az Y generációnál sokkal inkább az emberi kapcsolatok számítanak. A legifjabbak viszont inkább kötik a lojalitást egy adott munkahelyhez, sem pedig a személyes viszonyokhoz. Ugyanakkor a csapatszellem fontos számukra, akárcsak a fejlődési lehetőség. Tény, a digitális világ kínálta folyamatos információáradatban az állandó fejlődés már alapkövetelmény.

Mit várnak a munkától?

A tanulmány szerint a 18-24 évesek 68 százaléka elsősorban a pénzkereseti lehetőség miatt kezdett el dolgozni, míg 33 százalékuknál az önállósodás és a családtól való különköltözés is az indokok között szerepelt. Minden nyolcadik fiatal pedig azért áll munkába, hogy tanulmányait finanszírozza. A fiatalok a jelenlegi munkahelyük kiválasztása során a megfelelő fizetési igények teljesülése mellett elsősorban rugalmas munkaidőt kerestek, biztosítva ezáltal, hogy egyéb elfoglaltságaikra is maradjon megfelelő szabadidő.

Nálunk a 18-24 év közöttieket eddig az albérlet- és társbérletkeresések jellemezték leginkább, de az utóbbi időben a tanuláshoz kapcsolódó tárgyi eszközök mellett az álláshirdetések utáni böngészések is erőteljesebbé váltak. A fiatalok főként a rugalmas munkaidős lehetőségeket preferálják, tipikusan ilyen a diákmunka, aminek már külön kategóriája is van az oldalon közel 1200 hirdetéssel – számolt be a fiatalok keresési szokásairól az apróhirdetési portál ügyvezető igazgatója, Palocsay Géza.

Akárcsak az Y, úgy a Z generáció tagjainak több mint harmada egyébként csupán néhány hónapot tölt munkahelyén, de összességében 70 százalékukat 1 évnél tovább nem tudja megtartani a munkahely. Ezek az adatok is jól szemléltetik a fiatalok útkeresését, és azt is, hogy ha nem érzik jól magukat, akkor bátrabban mernek továbbállni.

A jövő

A fiatalok jövőbeli terveit tekintve a saját vállalkozás indítása, valamint a végzettségnek megfelelő munkahely megtalálása jelenti a legfőbb irányokat. A korosztály 13%-a ugyanakkor egyelőre semmilyen hosszú távú tervvel nem rendelkezik, és bár 10 százalékuk szeretne külföldön munkát vállalni, közülük 20% egyáltalán nem beszél idegen nyelvet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2011. november 26.
Transzparenst tartó résztvevő az Anker közben. Néma tanú bábukkal, a nők elleni erőszak szimbólumaival vonultak civilszervezetek tagjai a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen elnevezésű rendezvénysorozat figyelemfelhívó és megemlékező felvonulásán, az Anker Klubból a Liszt Ferenc térre. Az Európa Tanács adatai szerint Európában naponta minden ötödik nő szenved el erőszakot.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.