Generated by  IJG JPEG Library
Gazdaság

Egyhavi bért bukhatnak a britek az EU-távozással

24.hu
24.hu

2016. 04. 27. 15:53

Hiába hiszik a Brexit-hívő britek, hogy jó lesz nekik, ha otthagyják az EU-t, nem kevés fontjukba fog kerülni a brit függetlenség megvédése.
Korábban a témában:

Egyhavi átlagbérrel felérő veszteséget okozhatna már rövid távon minden brit háztartásra számolva a brit gazdaságnak a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból – áll a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdai elemzésében.

Ángel Gurría, az OECD főtitkára a BBC rádiónak az elemzésről azt mondta, ha az EU-tagságról júniusra kiírt népszavazás eredményeként kilépnek az EU-ból, az ebből eredő gazdasági veszteség gyakorlatilag pótlólagos adóteherként nehezedne a brit háztartásokra. Gurría szerint ez a veszteség folyamatosan halmozódna, és a következő négy évben egy-egy háztartásra számolva elérné az egyhavi brit átlagkeresetet.

Zuhanórepülésben a brit GDP

Az OECD Londonban – Gurría nyilatkozata után nem sokkal – közzétett részletes elemzése ezt számszerűsíti is. A modellszámításokra alapozott tanulmány szerint Brexit esetén 2020-ra 3,3 százalékkal lenne alacsonyabb a nominális brit hazai össztermék (GDP) annál a szintnél, amit Nagy-Britannia abban az évben az Európai Unió tagjaként elérhetne. Az elemzés szerint ez háztartásokra lebontva 2200 font (860 ezer forint) éves bevételkiesésnek felelne meg.

Az OECD azonban kidolgozott három hosszabb távú forgatókönyvet, 2030-ig kiszámítva a lehetséges gazdasági károkat. A központi forgatókönyv a következő másfél évtized végére 5,1 százalékos GDP-veszteséggel számol, ez háztartásonként 3200 font (1,3 millió forint) éves kiesést jelentene. A derűlátó forgatókönyv 2,7 százalékkal – háztartásonként 1500 fonttal (560 ezer forinttal) -, a borúlátó viszont 7,7 százalékkal, háztartásokra számolva ötezer fonttal (csaknem kétmillió forinttal) alacsonyabb hazai összterméket feltételez 2030-ban.

Az OECD szerint Brexit esetén Nagy-Britannia elveszítené hozzáférését az EU egységes belső piacához, és új kereskedelmi akadályokkal kerülne szembe olyan nem uniós piacokon is, amikre EU-tagként jelenleg kedvezményes feltételekkel exportál. A szervezet szerint ha Nagy-Britannia távozna, az súlyos sokkot okozna a brit gazdaságban, elsősorban a piaci szereplők bizalmának azonnali megrendülése miatt. E hatások “állandósuló Brexit-adóként” nehezednének a brit háztartások életszínvonalára, hosszú évekig lassítva a brit gazdaság növekedési ütemét.

A brit iparosok is berezeltek

Az OECD elemzése egybecseng a brit üzleti szféra, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrég közzétett figyelmeztetéseivel. A Brit Iparszövetség (CBI), aminek 190 ezer brit vállalkozás a tagja, legújabb tanulmányában közölte, hogy az évtized végéig akár 100 milliárd font (csaknem 40 ezer milliárd forint) veszteséget is okozhatna a brit gazdaságnak az ország távozása.

Az enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmány szerint – amit a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó állított össze – Brexit esetén a nominális brit hazai össztermék 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb, mint ha Nagy-Britannia abban az évben is az EU tagja lenne. A PwC becslése szerint ez 55-100 milliárd font – háztartásonként 2100-3700 font – közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene 2015-ös árfolyamokon számolva, elsősorban a Brexit okozta piaci-befektetői bizonytalanságok miatt.

Az IMF aggódik, a brit gazdaság zsugorodik

Az IMF e hónap első felében nyilvánosságra hozott féléves világgazdasági jelentésének Nagy-Britanniára vonatkozó fejezete szerint helyi és globális szinten is súlyos gazdasági károkat okozna, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. A jelentés szerint a közelgő referendum önmagában is komoly bizonytalanságot okoz a brit gazdaságban aktív befektetői körben, és ennek máris látszanak a gazdaság aktivitására gyakorolt következményei.

A valutaalap ezért 1,9 százalékra rontotta a brit hazai össztermék idei növekedési ütemére adott előrejelzését az addigi prognózisában szereplő 2,2 százalékról. A brit gazdaság növekedési üteme máris lassul. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán közzétett előzetes becslése szerint az idei első negyedévben 0,4 százalékkal volt magasabb a GDP-érték a tavalyi negyedik negyedévben mértnél. A tavalyi utolsó három hónap negyedéves összevetésű növekedési üteme 0,6 százalék volt. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.