Gazdaság

Leisztinger az egri futballba is beszáll

Leisztinger-Tamas(960x640).jpg (leisztinger tamás)
Leisztinger-Tamas(960x640).jpg (leisztinger tamás)

Leisztinger Tamás nagyvállalkozó a diósgyőri után az utóbbi években vergődő egri futballba is beszáll.

A Leisztinger érdekeltségébe tartozó Borsodsport Invest Kft. és az Egri Sportcentrum Labdarúgó Sportegyesület közös céget alapított Eger Labdarúgó Sport Kft. néven. A 3 millió forint törzstőkéjű cég ügyvezetője Harmati Péter, a régi egri focistákból verbuválódott Sportcentrum elnöke – írta a Világgazdaság.

Leisztinger már tavaly nyáron bejelentette, hogy a diósgyőri DVTK megmentése után az Eger következik. Az egyesület honlapján ennek eddig csak annyi nyoma volt, hogy az ugyancsak a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotelsszel támogatói megállapodást kötöttek.

Harmati a befektetőtől várt konkrét invesztícióról nem tudott nyilatkozni, mondván, az együttműködés még kezdeti stádiumban van, de a cél az, hogy három-öt éven belül a második vonalba kerüljön fel a felnőttcsapat. A Borsodsport Invest eddig nem ódzkodott a kiadásoktól, mérlege alapján négy év alatt 800 millió forint veszteséget termelt, 2014 végére mínusz 600 millióra fogyasztotta a saját tőkéjét.

Leisztinger Tamást korábban MSZP-közeli nagyvállalkozónak könyvelték el. Komoly mezőgazdasági érdekeltségei is vannak, ám földjei egy részét a közelmúltban eladta, és a vásárlók mögött Garancsi Istvánt sejtik. Soha nem érdekelte a foci, de tulajdonosként 2010-től élénken érdeklődni kezdett iránta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik