Gazdaság

Tehenek jönnek Budapestre, tüntetnek a gazdák

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 04. 04. 05:26

Tüntetnek a tejtermelők ma Budapesten, mert szerintük az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást.

Hozzátették: Magyarországon a nyerstej árak tovább csökkentek, most kilogrammonként 55-72 forint között vannak; a tej önköltsége pedig 95-105 forint közötti.

Hétfőn a tervek szerint 9 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Bécsi úton az Országos Kereskedelmi Szövetség székházánál kezdődik a tüntetés. Itt tenyészállat-bemutatót tartanak, majd várhatóan petíciót adnak át Vámos Györgynek, az OKSZ főtitkárának.

Ezt követően “tehénmenetelés” következik a fővárosban, a II. kerületi Keleti Károly utcába a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) székházához. Oda várhatóan 11 órakor érkeznek, és átadnak egy petíciót Oravecz Mártonnak, a Nébih elnökének.

A tehenekkel ezután továbbvonulnak a Lánchídon át az V. kerületbe, a Széchenyi utcába a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) székházához. Ott – várhatóan 12.30 és 13.00 óra között – petíciót adnak át az illetékeseknek, majd a teheneket elszállítják az istállóba, közölték a demonstráció szervezői.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.