angol font (angol font)
Gazdaság

Bármi is történjen ma Brüsszelben, a font gyengülni fog

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 02. 18. 21:33

Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg akkor is folytatódna a font gyengülése, ha sikerül megállapodásra jutni az Európai Unió London által igényelt reformjairól a mostani EU-csúcson. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics elemzői csütörtöki helyzetértékelésükben elismerték, hogy a csúcsértekezlet kimenetele jelentős befolyást gyakorolhat a font árfolyamára a következő hónapokban. A brit fizetőeszköz november közepe óta 8 százalék körüli mértékben gyengült kereskedelmi súlyozással számolva, és ez a folyamat egybeesett a Brexittel, vagyis a brit EU-tagság megszűnésével kapcsolatos piaci félelmek erősödésével.

A Capital Economics londoni elemzői szerint ez arra utalhat, hogy a font jelentős felhajtóerőt kaphat az EU-csúcs kedvező eredménye esetén, a ház azonban erre az esetre is a font gyengülését jósolja, legalábbis a dollárral szemben, elsősorban a monetáris kilátások miatt.

A cég várakozása szerint ugyan a Bank of England – a brit jegybank – hamarabb hozzákezd monetáris politikájának szigorításához, mint ahogy azt az “átlagos befektető” várja, de a kontraszt a Capital Economics rövid távú kamat-előrejelzése és az árazásokból következtethető piaci várakozások között nem annyira éles Nagy-Britannia, mint az Egyesült Államok esetében – áll az elemzésben. A ház szerint mindemellett Nagy-Britannia jelentős folyómérleg-hiányt görget maga előtt, és ez is terhelheti a fontot, a monetáris kilátásoktól függetlenül is. A Capital Economics londoni elemzői ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy a dollár az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve legutóbbi nagyszabású szigorítási ciklusa idején is gyengült, részben azért, mert az Egyesült Államok akkori rendkívüli folyómérleg-hiányát a piac fenntarthatatlannak minősítette.

A font árfolyama mellett Nagy-Britannia egyéb kockázati mérőszámai is jelzik a kilátásokra nehezedő terheket, köztük a brit EU-tagság jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot.     A Markit Financial Information Services piaci információszolgáltató cég legutóbbi kimutatása szerint a brit szuverén adósságtörlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) középárfolyama – amely jelenleg a 33-37 bázispontos sávban jár – az idei év eleje óta megduplázódott, és 2013 júliusa óta most a legmagasabb.     A Markit londoni elemzői szerint ebben szerepe volt annak, hogy a brit nagybankok piaci tőkeértéke az általános tőzsdei felfordulás közepette átlagosan 20 százalékkal zuhant az idén, és a bankok adóskockázat-biztosítási tranzakcióinak díjszabása is megkétszereződött.     Mindehhez járult az a friss statisztika, hogy a brit külkereskedelmi egyenleg 125 milliárd fontos (50 ezer milliárd forintos) rekordhiánnyal zárt tavaly, jelezve a felzárkózó térségi felvevőpiacok gyengeségét.     A ház szerint a bizonytalanságot tetézi a brit EU-tagságról tervezett népszavazás is, amelyet a brit kormány egybehangzó sajtóértesülések szerint akár már júniusra kiírhat, ha az EU-csúcson egyezség születik a London által igényelt uniós reformokról.     A Markit szerint a brit kockázati mérőszámok dinamikája mindezek alapján elszakadt a világgazdaság többi erőcentrumának kockázatárazási folyamataitól.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.