Gazdaság

Az Uber-sofőrök nincsenek kint a vízből azzal, ha vállalkozást indítanak

24.hu
24.hu

2016. 01. 27. 11:19

Az Adó.hu kérdezett, az adóhatóság válaszolt. Nézzük, mit tehet egy Uber-sofőr.
Korábban a témában:

Az adóhatóság részletesen válaszolt az Adó.hu Uberrel kapcsolatos kérdéseire. Eszerint az Uber-sofőrök személytaxi-szolgáltatást nyújtanak, így a tevékenység bejelentéskor a TEÁOR ’08/ÖVTJ 4932 – Taxis személyszállítás tevékenységi kört kell megjelölni. Hogy az Uber-sofőr egyéni vállalkozókénti nyilvántartásba vétele tevékenységi engedély hiányában megvalósulhat-e, nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az illetékes – írta az Adó Online-nak adott válaszában a hivatal.

Tevékenységi engedély nélkül is megvalósulhat a bejelentés, ám utólag, a bejelentéstől számított 30 napon belül ellenőrizhetik a szükséges dokumentumok meglétét – tudták meg a Kormányhivatal információs vonalán. Ha kiderül, hogy a bejelentett engedélyhez kötött tevékenységhez nincs meg az engedély, akkor a vállalkozást a hivatal megszünteti – mondták el a lapnak az ügyintézők.

Ezen a ponton tehát érdemes az Uber-sofőrnek egy pillanatra megállni és elgondolkodni: mennyire perspektivikus kiváltani a vállalkozóit egy olyan tevékenységre, amelyhez nem rendelkezik engedéllyel, s a vállalkozását rövid úton meg is szüntethetik. Nem beszélve arról, hogy az enegdély nélkül végzett tevékenységért ha nem is az adóhatóság, de Nemzeti Közlekedési Hatóság megbírságolhatja. Igaz, amíg az uberező vállalkozása létezik és szabályszerűen számlákat ad, addig adójogi szempontból minden rendben lehet. Ám ez az állapot – úgy tűnik – engedélyek nélkül tartósan nem állhat fönn.

Az is kérdéses egyébként, hogy ha a sofőrök nevében számlázik az Uber, akkor adójogilag valóban elrendezett-e minden. Ha kíváncsi, mi a válasz, kattintson!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.