fekete-gyorgy(960x640).jpg (Array)
Gazdaság

Fekete Györgyéknek havi 30 ezer forinttal még jobb lesz jövőre

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 12. 14. 12:30

Egyetlen dolgot változtattak a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjainak életjáradékáról szóló kormányrendeletben, az összeget, és persze nem lefelé.

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai most havi 230 ezer forintot kapnak, a levelező tagok 160 ezret. A Kormány.hu-n megjelent tervezet szerint jövő év január 1-jétől a havi összeg 260, illetve 190 ezer forintra emelkedne. A plusz 30 ezer forint a rendes tagok esetében 13 százalékos, a levező tagoknál nagyjából 19 százalékos emelkedést jelentene – írja az Index.

A rendeletmódosítást az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) készítették elő, és hétfőig várják hozzá a véleményeket. A rendeletből az is kiderül, hogy a végső cél, hogy az MMA tagjainak életjáradéka 2022. január 1-jétől elérje a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjainak havi tiszteletdíját. Ez a rendes tagok esetében havi 455 ezer forintot, a levelező tagoknál 353 900 forintot jelent.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.