Gazdaság

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj: a kiskereskedők nagyon ráfaragnak

kisbolt(210x140).jpg (Array)
kisbolt(210x140).jpg (Array)

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a kis élelmiszerboltokat sújtja leginkább, hogy megszűnik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj 0 százalékos sávja. A főtitkár a Népszavának elmondta: a kis boltoknak eddig nem kellett ezt a díjat fizetniük. Egy átlagosan 20 százalékos árréssel dolgozó vállalkozó, aki ebből a forrásból fedezi a költségeit, kénytelen lesz ennek az összegnek az 5 százalékát élelmiszer-felügyeleti díj címén befizetni a költségvetésbe.

Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a jövőben az árbevétel 0,1 százalékának megfelelő összeget kell fizetniük a nettó 500 millió forintos árbevételt el nem érő, a törvény hatálya alá tartozó üzleteknek is. A felügyeleti díjat a megelőző év árbevétele alapján kell kiszámítani. Ugyanakkor a kiskereskedelmi mikro- és kisvállalkozások is élhetnek a húszezer, illetve hétszázezer forintos átalányfizetés lehetőségével – ismerteti szerdai cikkében az újság.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik