Gazdaság

Ökotrip: Felfaltuk a bolygót

Akkora lábon élünk, amit nem bír el a Föld nevű bolygó. Annak ellenére, hogy ezt tudjuk, nem igazán teszünk ellene. A környezeti terhelés annak ellenére is növekszik, hogy a hatékonyabb, akár zöld technológiákat alkalmazunk: nem lesz ennek jó vége. Gyulai Ivánnal beszélgettünk.

Ennyi embert ez a Föld egyértelmű, hogy nem tud kielégíteni természeti erőforrásokkal. Az emberiség együtt egy másfél bolygónyi természeti erőforrást fogyaszt el. Ebben az évben augusztus 13-án fogyott el az ez évre szentelt erőforrás. Ez mérhetően 1973 környékén kezdődött – akkor lépte át az emberiség ezt az egybolygós életmódot. Minden nap 217-219 új ember kér vacsorát (ennyi a Föld napi nettó szaporulata). Hogy ha a XX. századra visszatekintünk, akkor ott a lakosság létszáma az 4,3-szorosára nőtt, ugyanakkor, hogy ha megnézzük pl. az energiafogyasztást, vízfogyasztást, a legtöbb erőforrás felhasználást, ez tízszereződött nagyjából. Tehát ez azt mutatja, hogy nem a népesség gyarapodásának az ütemével nő az emberiség erőforrás-szükséglete, hanem az igényei szerint. Nem csak, hogy létszámában növekszik az emberiség, hanem egyre többet igényel – mondja Gyulai Iván.

A teljes elemzés a videóban tekinthető meg. Hamarosan olyan praktikus, a háztáji gazdálkodásban is fenntartható és bárki által megvalósítható megoldásokkal folytatjuk az Ökotrip sorozatot, amelyekkel fenntartható a háztartások energiafelhasználása.

Olvasói sztorik