Gazdaság

Ezermilliárdot kaphat Lázár János

Ezermilliárdnyi vagyont adna Lázár János kezébe egy új törvényjavaslat. Megkaphatja az állami bank és a posta tulajdonosi jogköreit, illetve hivatalosan is ő lett a kémfőnök.

 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter újabb jogköröket kaphat meg, ha a parlament megszavazza az igazságügyi miniszter által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslatot. Lázár a tervezetnek köszönhetően most már teljes körűen magához vonhatja a külföldi hírszerzést – írja a hvg.hu.

A Trócsányi László által csütörtökön beterjesztett tervezet átadja Lázárnak az egyik legjelentősebb állami céget, a Magyar Fejlesztési Bankot és a Magyar Postát. A tervezet szerint a tulajdonosi jogokat ezentúl a Miniszterelnökséget vezető miniszter fogja gyakorolni. Az egyik paragrafus kifejezetten pénzügyi hatáskört venne el „az államháztartásért felelős minisztertől”, tehát Varga Mihálytól Lázár javára.

De hatásköröket veszíthet a törvénytervezet elfogadása esetén a fejlesztési miniszter, Seszták Miklós is. Az MFB tulajdonosi jogait ugyanis eddig az NFM látta el. A posta tulajdonosa jelenleg az állami vagyonkezelő, de a felettes szerv szintén az NFM volt. A posta árbevétele tavaly 191 milliárd, adózott eredménye egymilliárd volt. Az MFB alapfeladata a hazai vállalkozások számára kedvező konstrukciójú fejlesztési hitelek biztosítása, valamint az állam hosszú távú gazdaságfejlesztési céljainak támogatása, 2012-es összvagyona 1102,91 milliárd forint volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik