Kóbor János (Kóbor János)
Gazdaság

Csúfos véget ért az Omega cége

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 08. 08. 10:00

A cégbíróság azután rendelte el a kényszertörlést, hogy tavaly decemberben már megszűntnek nyilvánította,mert nem állította helyre törvényes működését − áll a Cégközlönyben. A céggel szembeni követeléseket augusztus 5-től (a kényszertörlés elindulásától, illetve a közzététel napjától) számított 30 napon belül lehet bejelenteni. A társaságnak az elmúlt tíz évben nem volt árbevétele, saját tőkéjét elvesztette, tavalyi záró mérlege szerint mintegy 400 ezres tartozása van.

Adószáma törléséről az adóhatóság 2012 februárjában határozott (nem jogerősen), adótartozás miatt 2013 februárjában indult végrehajtás ellene – emlékeztet a lap, amely szerint az Omega Zeneműkiadó Rt.-t 1999. áprilisában jegyezte be a cégbíróság 20 millió forint alaptőkével, alapítója az Omega együttes tagjainak tulajdonában lévő − azóta megszűnt, 2006-ban végelszámolt − Omega Koncert Kft., a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt. és az Omega együttes tagjai voltak.

Az Omega Rt. létrehozása egy fricska volt a vadkapitalizmusra, ami a rendszerváltás után tört be Magyarországra – mondta a Napi Gazdaságnak Kóbor János. A Kossuth-díjjal is elismert, 51 éve alakult együttes frontembere, az Omega Rt. egykori vezérigazgatója közölte: az alapítás fő célja az 1999. szeptemberi Omega-KonceRT megszervezése és finanszírozása volt. Kóbor János tudomása szerint összesen mintegy 30 ezer részvényt váltottak ki a rajongók.

A koncert finanszírozásán túl az Omega Rt. saját műveik értékesítésével, tehetségek felkutatásával, más szerzők és műveik menedzselésével, kiadásával is foglalkozott volna, a nyereségből pedig osztalékot fizettek volna, ám ezek csak  tervek maradtak, a zeneműkiadás a kétezres évek elejére szinte teljesen megszűnt – tette hozzá Kóbor János, aki az Omega korábbinál szélesebb és nemzetközi tevékenységét ma már egy alapítvány keretében fogná össze. Az első ilyen megmozdulásuk az Omega oratórium koncertsorozata lenne, majd a 2014-re tervezett nagykoncertjük.

Kóbor János néhány hete az együttes honlapján közölte, hogy az Omegától fél évszázados pályafutása után már nem várható el a folytonosság. A zenekar frontembere szerint a piac változásai is hozzájárultak ahhoz, hogy nem lesz új lemeze a zenekarnak. “A fél évszázados pályafutás után a folyamatosság az együttes életében már nem várható el. Reményeink szerint egy nagy koncert, egy monumentális szabadtéri esemény még lesz jövőre, ahova korábbi Omega tagokat is meghívunk. Amolyan életmű koncert lenne, ahol minden fontosat megpróbálunk eljátszani. Noha éppen a 17 a kedvenc számom, de nem lesz 17. Omega lemez, ezt már biztosan állíthatjuk. Nincs már meg az a folyamatosság, gyakorlottság, elszántság, ambíció, hogy egy Omegához méltó szintű rock anyag elkészüljön. Megváltozott minden a piacon is. Amivel még talán tudunk és érdemes zeneileg foglalkozni, azok az átdolgozások, adaptációk, a szimfóniához és a rapszódiához hasonlóan” – közölte az omega.hu-n Kóbor.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.