Gazdaság

Pocsékok a háztartási gépek, vagy csak rosszul választunk?

Szerelők és vásárlók is mondják, hogy a mai háztartási gépek nem az örökkévalóságnak készülnek, túl hamar elromlanak, sokszor a garanciaidő lejárta után nem sokkal.

Marika néni robotgépe 40 éves múlt, amikor bedöglött. Addig hibátlanul működött, szerelő sem látta. Mivel alkatrész már nem volt hozzá, vett egy újat. A legolcsóbbat. Az új robotgépe alig egy évig bírta. Bosszankodott és azon töprengett, talán mégsem a legolcsóbbat kellett volna megvennie.

A hűtője is 40 éves volt, csak azért cserélte le (illetve be, akciósan), hogy energiatakarékosat vegyen. Eddig remekül működik. A mosógépe is 30 elmúlt, néhányszor kellett csak kihívni hozzá a szerelőt, de még legutóbb is azt mondta neki, le ne cserélje, mert az újak nem bírják olyan jól, mint az öreg masina.

Túl hamar elromlanak

Marika néni tapasztalata – úgy tűnik – egyáltalán nem egyedi, legalábbis ezt támasztja alá a Genertel felmérése. Ebben sorolják, miről számoltak be a válaszadók: garanciális időszak után néhány hónappal elsötétülő LCD tévé, hirtelen meghibásodó hároméves mosógép, túlforrósodás miatt kidobott, egyébként még újszerű porszívó. A hétköznapok tapasztalatai a biztosító szerint azt mutatják, hogy a gyártók az elektromos háztartási eszközöket nem az örökkévalóságnak tervezik.


Fotók: Northfoto

Megkérdezett ügyfeleik 46 százalékának volt már hasonló tapasztalata, elsősorban a mosógéppel (37 százalék) és a tévével (27 százalék), de a hűtőknél (16 százalék) és a mosogatógépeknél (14 százalék) is sok a hasonló panasz.

Nem mindig éri meg megjavíttatni

A felmérés szerint a röviddel a garancia lejárta után meghibásodott készülékek 17 százalékát a tulajdonosok nem javíttatták meg, elsősorban arra hivatkozva, hogy nem érte volna meg a befektetett összeg és az utánajárás.

Kétharmadnyian viszont éltek a javíttatás lehetőségével, közülük 39 százalék a javításért legalább ötezer forintot fizetett ki. Mindez nem kevés összeg, főként, ha figyelembe vesszük, hogy 43 százaléknyian további kiszállási díjat is fizettek a szerelőnek.

Eleve így gyártják?

A felmérést összegző közleményben arra is utaltak, hogy a szerelők és a fogyasztóvédő oldalak tanúsága szerint szinte minden műszaki eszköz tartalmaz egy olyan alkatrészt vagy beállítást, amely jelentősen lerövidítheti az adott berendezés élettartamát. A túl korán, de már a garanciális idő lejártát követően jelentkező meghibásodást okozhatja például egy túlmelegedő, rossz helyen elhelyezett kondenzátor, egy silány anyagból készült kapcsoló – a lehetőségek palettája szinte végtelen.

Az eredmény sokszor az, hogy a drága vagy néhány év múlva már elérhetetlen pótalkatrész miatt a tulajdonos kénytelen lesz új terméket vásárolni. S az így megkárosított fogyasztó a következő vásárlás során is ugyanolyan kiszolgáltatott marad: szakemberek szerint a legnagyobb márkák termékeinek megvásárlása sem feltétlenül jelent garanciát a tartósságra – írták az összegzésben.

A biztosító szerint a probléma súlyát jelzi az is, hogy az ilyen kockázatok fedezetére egyre többen kínálnak lakásszerviz biztosítási csomagjukban kiterjesztett, hosszabb időre szóló garanciát.

Attól, hogy drága, még nem biztos, hogy tartósabb

A lapunk által megkérdezett nyugdíjas, ám még aktív mosógépszerelő is hasonlókról számolt be. Javítási tapasztalatai alapján mondja, szerinte a mostani gépeket direkt úgy alakítják ki, hogy 5-6 évnél többet ne bírjanak ki még kímélő használat mellett sem. Az elektromos felépítést, a csapágyazást, a különböző alkatrészeket sem hosszú évtizedekre tervezik. Sőt, szerinte úgy lövik be a várható élettartamot, hogy a garanciaidő lejárta után minél hamarabb új gépet kelljen vásárolni – mondta.

Azzal is egyetért, hogy ezen igazán az sem segít, ha valaki drágább mosógépet vásárol. Mert ahogy tapasztalja, azokat is alulméretezik a gyártók. Lehet, hogy többet tud a drágább mosógép, több program van rajta, új technológiát alkalmaz. De hogy sokkal tovább tartana, mint az olcsóbb, az szerinte nem jellemző. Nemrégiben hívták viszont egy 35 éves automata mosógéphez – ő volt az első szerelő, aki látta a gépet, és rendbe is tudta hozni.  Az újabb típusoknál azonban a kialakítás miatt a javítás sem mindig megoldható – tette hozzá.

De amikor rákérdeztünk, milyen mosógépet vásároljon egy nagycsalád, mégis volt olyan típus, amiről azt mondta, jó szívvel ajánlja, mert nincs rá panasz. Vagyis a vásárlás előtt érdemes lehet egy szerelőt is megkérdezni.

A műanyag alkatrészek miatt van?

Van olyan vélekedés is, hogy azért hibásodnak meg hamar a háztartási gépek, mert egyre több olcsó műanyag alkatrészt építenek beléjük. Megkérdeztünk egy gyártót, igaz-e ez.

A Boschtól azt a választ kaptuk, hogy a felhasznált alapanyagok kiválasztásánál sok, a költségeknél fontosabb szempont érvényesül. A készülékben betöltött funkciótól a biztonságon keresztül az esztétikumig több lényeges jellemzőt figyelembe vesznek. Nem állítható, hogy ha egy alkatrész olcsóbb, akkor a gyártó szempontjából biztosan jobb is – tették hozzá. Ráadásul az, hogy egy alkatrész műanyagból készült, nem jelenti, hogy  az előállítása mindenképpen olcsóbb.

Jobb lehet, mint az acél?

Számos olyan új, műanyag alapú szerkezeti anyag létezik, melynek technológiai tulajdonságai felülmúlják az acél vagy más fém alapanyagokét, és előállításuk költsége is jelentősen magasabb azokénál – tudtuk meg.

A másik tényező a márka hosszú távú gondolkodása. A gyártó, amely jóval több mint egy évszázada a megbízhatóságot képviseli, nem engedheti meg hírneve csorbulását – hangsúlyozták. Hiszen ha egy készülék a garanciális idő leteltével egyből tönkremegy, a vásárló más gyártó termékét választja majd a következő alkalommal, ami sokkal nagyobb veszteséget jelent, mint a hosszú ideig jól működő termék „okozta” ritkább vásárlás.

Jó megoldás: károsodástól védő elem

Talán kevesen tudják, de van már ennél a gyártónál egy olyan univerzális konyhai robotgép, amelybe beépítettek egy alkatrészt azért, hogy védje a terméket a nem megfelelő használat miatti károsodástól.  A lényeg: a húsdaráló és a reszelő feltét erőátvitelében a tengelyt úgy alakították ki, hogy ha a felhasználó túlterheli a készüléket, a tengely egy ponton eltörik, így védve a készülék értékes részeit, például a motort.

A törött alkatrész olcsón pótolható, ráadásul nem igényel szakembert a cseréje.

Milyen időtartammal tervez a gyártó?

Rákérdeztünk arra is, mint gyártó mire törekednek, mennyi ideig legyen használható egy középkategóriás termék. Szerintük az, hogy egy termék „középkategóriás”, nem áll összefüggésben annak várható élettartamával. Kevesebb funkcióval rendelkezhet, kisebb teljesítményű vagy kevésbé látványos lehet, de a megbízhatóság nem árkategória kérdése. Hanem a márkára és annak gyártási/tervezési filozófiájára jellemző tulajdonság. Náluk egyébként minden készülékre két év gyártói garanciát vállalnak, ezzel is hangsúlyozva, hogy – függetlenül a vételártól – minden termék ugyanannyira megbízható.

Ne csak az olcsóságot nézzük

A megkérdezett gyártó szerint rengeteg olyan márka van jelen a háztartási gépek piacán, amely nem rendelkezik komoly hagyományokkal és tapasztalatokkal, így a termékeik teljesítménye és megbízhatósága nehezen látható előre. Ezt erősíti az a magyarországi sajátosság, hogy a vásárlók sok esetben úgy gondolják: ami olcsóbb, az kívánatosabb is, hangsúlyozva ezzel a minőség másodlagosságát saját döntésükben is.

A tanácsuk: vásárlás előtt próbáljunk körültekintően tájékozódni, és ne csak a piac kínálatát, de saját igényünket is mérjük fel. Kerüljük az irreálisnak tűnő ajánlatokat, különösen akkor, ha nem is hallottunk még az adott gyártóról.

És végül a legfontosabb: használat előtt olvassuk el a használati útmutatót!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik