Gazdaság

Újabb tüntetésre készülnek a gazdák

Az agrártámogatási rendszerváltás legfőbb nyertesének számító állattartók, valamint a jobbára bérelt földeken gazdálkodók november végén tüntetni fognak az Alkotmánybíróság előtt az egységes gazdaságtámogatási rendszer, az SPS bevezetésének késlekedése miatt - írta a Napi Gazdaság.

A múlt héten végre érdemben tárgyalt az Alkotmánybíróság (Ab) az SPS bevezetéséről szóló törvénnyel kapcsolatos alkotmányossági aggályokról, amelyeket Sólyom László köztársasági elnök még tavaly ősszel, a jogszabály elfogadását követően fogalmazott meg. Érdemi előrelépés azonban az ülésen nem történt.

A problematika megtárgyalása még csak az első lépés egy határozattervezet kidolgozása felé, Azonban még ha heteken belül el is készülne valamiféle határozattervezet az egész agráriumot megosztó törvénytervezettel kapcsolatban, akkor sem valószínű, hogy a döntés még az idén megszületik.

Ez azért érdekes, mert a magyar kormány a februári fiaskó után a termelői szervezetek, érdekképviseletek nyomására augusztusban ismét jelezte az Európai Bizottságnak, hogy 2010. január elsejétől szeretné bevezetni ezt a támogatási rendszert, amit viszont az Ab-döntéstől tett függővé – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik