Gazdaság

Üzleti angyalok segítik az ötletek megvalósítását

admin
admin

2006. 11. 21. 16:19

Professzionális szakemberei kockázat-megosztással, technológiai- és piaci ismereteikkel segítik az innovációt. Egyúttal pályázatot hirdetnek az ötletgazdáknak – ígérve, hogy mindenki győztes lehet. A nagy piaci potenciállal rendelkező projekteknek segítenek az üzleti világban boldogulni, de minden induló útmutatót kap ahhoz, hogyan növelheti piaci esélyeit, versenyképességét.

A közelmúltban megalakult vállalkozás ezen a helyzeten változtat. Nemzetközi partnerekkel, kipróbált módszerek alapján segít abban, hogy a jó ötletből jó üzlet is legyen. A titok annyi, hogy a kockázatokat megosztva, a piacra figyelve kell kidolgozni az üzleti modellt.

A cég megalakítói, köztük Polgárné Májer Ildikó régóta keresi az útját annak, hogyan lehet az értékes ötletekből jó üzleteket csinálni. Ez az innováció-menedzsment vállalkozás többéves előkészítő munka eredményeként működhet majd.

Polgárné reményei szerint már egy-két év alatt igazolódik az a tétele, hogy a magyarországi szellemi termékek közül sokkal több érdemes arra, hogy nemzetközi mértékkel mérve is sikeres legyen, mint eddig. Ennek bebizonyításához olyan rendszert kell működtetni, amelyben az új termékek és technológiák potenciális értékét objektív piaci szempontok alapján határozzák meg, vagyis az a jó, ami eladható, amire szükség van.

A program sikeréhez szükség van az innovatív projektek tulajdonosainak, így a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak, az egyetemeknek, a vállalatoknak, a magánfeltalálóknak a bizalmára és az együttműködésére. És persze a jelenleg kialakítás alatt álló intézmények, mint például a Magvető Tőkealap, az Üzleti Angyal Klub, az európai normáknak megfelelő K+F és a „hídképző” intézményi struktúrákat segítő pályázati rendszer működésére.

Mindent egy helyen

A társaság sokféle szolgáltatást nyújt a szellemi termékek tulajdonosai, a vállalkozók, a vállalkozások számára. Az induló vállalkozások a Budaörsi Ipari és Technológiai Parkban (BITEP) található CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központban a szükséges infrastruktúrával ellátott irodákat, tárgyalótermeket és konferenciatermet bérelhetnek, illetve kapnak térítésmentesen vagy halasztott fizetéssel. A BITEP-ben a vállalkozások versenyképességét jelentősen javító üzletfejlesztési szolgáltatások széles köre áll rendelkezésre. A piaci hasznosításhoz szükséges minden tudás, tapasztalat és kapcsolat egy helyen elérhető, ezáltal csökkentve a ráfordításokat, és növelve a siker esélyét.

A pályázat

A pályázaton szellemi alkotásaikkal (kutatási eredményeikkel, projektjeikkel) részt vehetnek Magyarország területén élő, illetve működő projektgazdák: szellemi alkotások tulajdonosai, egyetemi, akadémiai kutatócsoportok, egyéni kutatók, egyéni vagy vállalkozás keretei között tevékenykedő feltalálók.

A szakértőket az ötlet hasznosíthatósága, annak várható piaci fogadtatása, és maga a szellemi termék tulajdonosa érdekli. Ez a pályázat nemcsak a műszaki és tudományos értéket, hanem a hasznosságot, hasznosíthatóságot értékeli – nemzetközi mércével. A pályázatra jelentkezők közül a legjobb 100 ötlet kerül be az első fordulóba. A 100-ból aztán a 60 legjobb projektgazdának módja lesz személyes prezentációra is. Ezen megmérettetés alapján a kiválasztott 30 ígéretes technológia projektgazdája részese lesz egy hazai és nemzetközi szakemberek által tartott innovációs vállalkozói tréningnek, amelynek során az elméleti tudás gyarapítása mellett a projektgazdák a ValDeal menedzsereivel közösen tovább dolgoznak az adott technológiákhoz tartozó optimális üzleti stratégián. Az egyes projektgazdák az értékelési eljárás során személyre szabott üzleti ajánlatot kapnak a ValDealtól.

Alapítók, partnerek

A ValDeal Innovációs Zrt. – t a Budaörsi Ingatlanfejlesztő és Integrátor Szolgáltató Centrum Kft. (Budaörsi ISC Kft.), Polgárné Májer Ildikó befektető, üzleti angyal és a Danubia IP Innovációs Szolgáltató Kft. hozta létre. Nemzetközi partner az austini Texas Egyetem IC2 Intézete és a német INNO AG. A partnerek mindegyike tudáshasznosító profitorientált vállalkozás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.