Gazdaság

BÉT: megtorpan az emelkedés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdai kereskedési napján az emelkedés lassulását, megtorpanását várják a szakértők.

Míró József, az Erste Befektetési Rt. elemzője szerint az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése körüli bizonytalanság negatívan hat a piacra. Veres János pénzügyminiszter kedden úgy nyilatkozott: az, hogy az autópálya-építések kiadásai is bekerülnek a költségvetésbe, az idei 8 százalékos hiányt 0,6 százalékponttal, a jövő évit 0,9, a 2008. évit pedig 0,1 százalékponttal emeli.

Az elemző közölte: várhatóan csak a szeptemberi konvergenciajelentésből derül majd ki, hogy Magyarország pontosan mikor csatlakozik az ERM II. árfolyamrendszerhez. Ez a bizonytalanság pedig negatívan hat a piacokra – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank Rt. elemzője szerint is várhatóan megtorpan az emelkedés. Véleménye szerint ebben közrejátszik egyebek mellett az is, hogy a nemzetközi pozitív hangulat is lanyhulni látszik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,82 pontos emelkedéssel, 21 720,70 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,27 százalékos erősödés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,97 pontos emelkedéssel, 21 785,67 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,3 százalékos erősödés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik