Gazdaság

Gyurcsány középtávon a forint erősödésére számít

A forint várhatóan erősödni fog az eurózónához történő magyar csatlakozás közeledtével, de rövid távon a pénzügyi megszorító intézkedések következtében gyengülhet – mondta a kormányfő a Dow Jones hírügynökségnek.

Azok az országok, amelyek már csatlakoztak az euróövezethez, csatlakozásuk előtt egy-két évvel azt tapasztalhatták, hogy valutájuk árfolyama erősödött – mondta. „Nem kérdés, hogy ez történik majd a forinttal is, mikor a maastrichti feltételeket teljesítettük” – nyilatkozta a miniszterelnök.

A legnagyobb Magyarország előtt álló kihívás az euró bevezetése előtt az államháztartási hiány csökkentése. Ez a hiány nem nő tovább, a költségvetési deficitet és a folyó fizetési mérleg hiányát radikálisan mérsékeljük – folytatta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az államháztartási hiány csökkenésének trendje elegendő az eurónak a maastrichti kritériumok szerinti bevezetéséhez. “Hiszem, hogy teljesítjük a kritériumokat a költségvetés, az infláció és a kamatszint terén 2008-ban” – jegyezte meg a miniszterelnök, aki az infláció átmeneti erősödésére számít az intézkedések nyomán, de – mint mondta – ez 2007 második felében ismét csökkenni fog.


“Az infláció 2008-ra ismét 3 százalék körül lesz, plusz-mínusz fél-egy százalékpontos eltéréssel ettől” – jelentette ki a kormányfő. Ha teljesítjük az euróövezeti feltételeket, nyilvános vitát kell tartani arról, mikor vezessük be az eurót. “Nem tíz politikus dolga eldönteni ezt, (de) én a gyors euróbevezetés mellett leszek” – tette hozzá. “Ha 2008-ban teljesítjük a célokat, akkor készen kell állunk az euró bevezetésére másfél éven belül a 2010-es választások után” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: “Egészen más kérdés, hogy az euróklub maga mit gondol erről.” A hírügynökség hozzáteszi: ez azt jelentené, hogy az euró bevezetésének dátuma 2011 novembere lenne, feltéve, ha 2010 májusában lesznek az általános választások.


A kormányfő által szombaton bejelentett pénzügyi szigorító csomag célja az államháztartási hiány mérséklése, ez jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban. Elemzők szerint a intézkedési csomag hatása elegendőnek tűnik ahhoz, hogy rövid távon mérsékelje a deficittel kapcsolatos aggodalmakat. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy hosszú távú szerkezeti reformokra van szükség az államháztartási hiány újbóli növekedésének a megakadályozása céljából.


Gyurcsány szerint a deficitet csupán jelentős bevételnöveléssel lehet csökkenteni, ugyanakkor tartósan csak a kiadási oldal átalakításával mérsékelhető a hiány. A miniszterelnök szerint már sínen vannak a szerkezeti reformok, és a kormány a jövő hét végén tárja fel az oktatás, a tömegközlekedés és az egészségügy reformjával kapcsolatos terveket. A kormány ezekkel június 23-án kezdődő kétnapos ülésén foglalkozik. Az oktatással kapcsolatos intézkedéseket, még ez előtt várhatóan június 21-én ismertetik, a rákövetkező héten pedig a tömegközlekedéssel kapcsolatos reformokat. Az egészségügyi szektorral kapcsolatban a kormány az őszig tervezi előkészíteni a szükséges törvénytervezetet, amit tavasszal kíván a parlament elé terjeszteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik