Gazdaság

Vizitdíj, ha felírják…

Az esetenként 200 forintos vizitdíj maximum 30 milliárd forinttal növelné a költségvetés bevételeit. A kamara szerint értelmetlen, az orvostársadalom számára pedig megalázó lenne a díj bevezetése.

Bár politikai döntés még nincs róla, de nem kizárt, hogy az új kormány vizitdíjat vezet be az orvosi szolgáltatások igénybevételekor – ezt Molnár Lajos miniszterjelölt mondta bizottsági meghallgatásán, hozzátéve, hogy jelenleg szakmai elemzéseket készítenek. Ahogy fogalmazott: a vizitdíj legfeljebb fél doboz cigaretta ára lehetne, azt ugyanakkor cáfolta, hogy a receptdíj bevezetése napirenden lenne.


Az esetenkénti 200 forintos vizitdíj éves szinten 20-30 milliárd forint plusz kiadást jelentene a polgárok számára, s ugyanekkora többletbevételt a költségvetésnek – mondta a FigyelőNetnek Udvardi Attila, a GKI Egészségügy-kutató Intézet (EKI) Kft. munkatársa. Ha a háziorvosoknál nem kellene fizetni, akkor becsülhető a 20 milliárdos, ha fizetni kellene, akkor pedig a 30 milliárdos összeg. A költségvetési többletbevétel mellett az orvosok leterheltségének mérséklődése lenne a vizitdíj bevezetésének következménye – véli a kutató, hozzátéve, hogy az Európai Unió tagállamaiban Nagy-Britannia, Hollandia, Spanyolország, Görögország, és Szlovákia kivételével mindenhol ismert a vizitdíj valamilyen formája.

A kamara elutasítja

Éger István szerint felesleges más országok példáját felhozni, mivel sok minden másban, így gazdasági fejlettségben, az orvosi ellátás színvonalában sem hasonlíthatók össze a tagállamok. A Magyar Orvosi Kamara elnöke korábbi álláspontjukat megerősítve, kérdésünkre értelmetlennek nevezte a vizitdíjat. Mint mondta, nem hisznek benne, hogy a díj érzékelhetően csökentené az indokolatlanul orvoshoz fordulók számát, erre semmilyen bizonyíték nincs. Másrészről egy esetleges 200 forintos vizitdíjnak az lenne az üzenete, hogy nincs értéke az orvosi szolgáltatásnak, s ez tovább rontaná az amúgyis megtépázott szakma becsületét. Egyik kolleganőjét idézte, aki szerint „nem kíván vécésnéni szerepében rendelni”.


Éger István szerint a vizitdíj bevezetése csak néhány milliárd forinttal növelné a költségvetés bevételeit, túlzónak tartotta a 20-30 milliárdos összeget.


Ha az intézkedéssel a bevételek számottevő növelése lenne a cél, akkor legalább 2 ezer forintos vizitdíjat kellene bevezetni – bár a kamara ezt is elutasítja. Ekkora összeg ugyanis megkérdőjelezné az esélyegyenlőséget, a szolidaritás elvét, hiszen sok ténylegesen rászoruló nem fordulhatna orvoshoz – mondta Éger István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik