Gazdaság

Sikeres a Commerzbank kkv-stratégiája

admin
admin

2006. 03. 09. 17:13

A vállalati ügyfelekre, ezen belül is főként a kis- és középvállalkozásokra koncentráló német hátterű pénzintézet mérlegfőösszege és saját tőkéje egyaránt 15 százalékkal, 179 milliárd, illetve 18,8 milliárd forintra gyarapodott éves összevetésben – közölte a Commerzbank vezetése egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A bank által kihelyezett hitelállomány 21 százalékkal 161,8 milliárd forintra nőtt, a betételhelyezések összege 16 százalékos bővülés után 147,5 milliárdot ért el.

Az ügyfelek száma 19 százalékkal bővült, így a bank tavaly év végén 2294 klienst tudhatott magáénak. A növekedés főleg a 2004. év végén meghirdetett, InnoBanking néven futó, a kis-és középvállalatokra (kkv) fókuszáló stratégia jegyében történt. A bővülés ellenére az adózott eredmény ugyanakkor visszaesett 6 százalékkal. A FigyelőNet kérdésére a tavalyi 2,438 milliárdos profitot Hák-Kovács Tamás, a magyar Commerzbank elnök-vezérigazgatója azzal magyarázta, hogy a bankadó 247 millió forintot vitt el, és a pénzintézet terjeszkedése is költségnövelő tényező. Ezt látszik igazolni a bank működési költségeinek 37 százalékos növekedése is. A bank nyeresége azonban még így is 13 százalékos saját tőke arányos profitrátát mutat.

Hák-Kovács elmondta, hogy a bank a következő öt esztendőben a magyarországi kkv-at igyekszik elsődlegesen kiszolgálni. „Ebben az időszakban megközelítőleg 1300 új ügyfelet kívánunk megszerezni ebből a körből” – mondta, hozzátéve, hogy tavaly 100 feletti új kkv-kategóriába tartozó ügyféllel bővültek. A Commerzbank Zrt. Amúgy a 150 millió és 1,5 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozásokat tekinti elsődleges kkv-célcsoportnak. Az ügyfelek megszerzése érdekében 8 vidéki és 4 fővárosi fiókot terveznek nyitni az országban a következő években.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.