Gazdaság

Olcsóbb a benzin

Az áfakulcs 25 százalékról 20 százalékra csökkentése érvényesül az üzemanyag árában - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter.

A benzin ára október 1-én 11 forinttal, a gázolajé több mint 10 forinttal csökkent – mondta Veres egy fővárosi benzinkút árait ismertetve. Mindez egy korábbi kormánydöntés következménye, mely szerint már október elsejétől alkalmazni kell a 20 százalékos áfát az üzemanyagok esetében, míg más termékeknél és szolgáltatásoknál pedig január elseje a kezdési időpont.

Adószakértők szerint uniós szabályokat sért a négy áfakulcs, a tagországok ugyanis három áfakulcsot alkalmazhatnak, és ezek közül az egyik a normál kulcs, de szemet hunynak a szabálytalanság fölött. Emiatt azonban egyes kutaknál ezentúl nem lehet könyveket vásárolni, ugyanis az 5 százalékos kulcsot állítják majd át az üzemanyag áfakulcsára, 20 százalékra. A pénztárgépek ugyanis csak 3 áfakulcs kezelésére alkalmasak, az üzemanyagokra vonatkozó 20 százalékos áfakulcs pedig gyakorlatilag a negyedik áfakulcs bevezetését jelenti.

A Mol Rt. készleteinek kiárusítása után megszünteti a 95-ös keverék forgalmazását – mondta el Alács Lajos, a Mol Rt. kereskedelmi igazgatója az olajtársaság pénteki sajtótájékoztatóján.

Veres János pénzügyminiszter az árcsökkentéssel kapcsolatban elmondta, a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy január 1-től, amikor az áfacsökkentés más termékekre is kiterjed majd, annak hatása a fogyasztói árban is csökkenést idézzen elő. A miniszter szerint ez többek között az elektromos energia és a tartós fogyasztási cikkek árában lesz érezhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik