Gazdaság

Járai: lehetetlen a 2010-es euró

Járai Zsigmond szerint az euró 2010-es bevezetéséhez olyan mélyreható változtatásokra lenne szükség az államháztartásban, amelyekre a közeljövőben az MNB nem lát esélyt. A jegybankelnök közölte: nyilatkozata nincs összefüggésben azzal, hogy az Eurostat döntése nyomán a vártnál jóva nagyobb lesz az idei hiány.

Egy hete még volt esély

Szeptember 12-én még arról adott hírt az MTI, hogy Járai az EU pénzügyminisztereinek és központi bankárainak manchesteri értekezlete szünetében még nem zárta ki teljesen a 2010-es eurózónához való csatlakozást: „Az euró 2010-es bevezetése mind kevésbé valószínű. Még mindig lehetséges, de ehhez nagyon-nagyon lényeges reformok kellenek. Azt mondhatom, hogy nehéz lesz, majdnem valószínűtlen, de nem mondanám, hogy lehetetlen” – mondta akkor a jegybankelnök.

A jegybank elnöke szerint ez nincs összefüggésben azzal az elszámolási problémával, amelyet az Eurostat jelzett a magyar autópálya-építésekkel kapcsolatos állami kiadások elszámolásáról. “Míg néhány hónappal ezelőtt remény mutatkozott arra, hogy 2008-ra teljesíthetjük az euró bevezetésének feltételeit, most már az elmaradt lépések miatt teljességgel lehetetlen az eredeti céldátum elérése” – mondta Járai Zsigmond.


A jegybankelnök szerint új céldátumot csak a következő évi választások után tűzheti ki a kormány.


Szapáry: a kormánynak is szóltunk


A Magyar Nemzeti Bank idén már többször jelezte aggályait a pénzügyi kormányzat felé arról, hogy miképpen kellene elszámolni az autópálya-építésekre fordított kiadásokat, illetve, hogy hogyan kell megítélni az Állami Autópálya Kezelő Rt.-nek azokat a vásárlásait, amelyek esetleg meglévő autópályák megvételéről szólnak – mondta hétfőn Szapáry György, a jegybank alelnöke.


Szapáry szerint a jegybanknak is kötelessége ellenjegyezni azokat a statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatallal egyetemben, amelyeket a három intézmény, az MNB, a KSH, illetve a Pénzügyminisztérium küld az Eurostat felé. Ezért először márciusban jelezték a problémát, de a kérdést később újra felvetették az ECOFIN ülését megelőző gazdasági és pénzügyi bizottságban a kérdést.


Járai Zsigmond elnök személyesen megdicsérte Szapáry Györgyöt a felvetésért, mert az a mód, ahogy az állam kezelte volna az autópálya-építésre fordított állami kiadásokat, évi 6-8 milliárd forinttal terhelte volna meg az adófizetőket húsz éven keresztül – derült ki a jegybankvezérek hétfői sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik