Gazdaság

Radikális reformokat sürget Bokros Lajos

admin
admin

2005. 09. 08. 15:08

Mai politikusaink igen rövidlátóak, nem éreznek kényszert arra, hogy elkötelezzék magukat a radikális gazdasági reformok mellett - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Kanadai Kereskedelmi Kamara üzleti rendezvényén, ahol az amerikai és a brit kamara is társrendezőként szerepelt.

A volt pénzügyminiszter szerint 10 évvel ezelőtt, amikor bevezették a nevével fémjelzett megszorító csomagot, megvolt a politikai akarat és a fogadókészség a reformokra, mert az ország a csőd szélén állt. Ma viszont nincs akkora válság, a politikai elit nem érzi a radikális reformok keresztülvitelének szükségességét. Nem elegendő érv számukra, hogy a gazdaság kisebb lendülettel fejlődik, mint amilyen ütemben bővülhetne – hangsúlyozta Bokros.

A volt pénzügyminiszter kifejtette, hogy a problémák ellenére a magyar gazdaság növekedése felgyorsult az elmúlt két évben. Örvendetesnek nevezte, hogy csökkent az infláció, a növekedés dinamikáját az export adta, kedvezően alakult a külkereskedelmi mérleg, s meghaladja az évi 3 milliárd eurót a nettó külföldi közvetlen tőkeberuházás.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a tetemes államháztartási hiányra, a térségbeli országok közül szinte csak Magyarországon meglévő ikerdeficitre, a versenyképesség romlására, a hatalmas méretűre duzzadt közszférára, amelyek mind akadályozzák a gazdasági növekedés további gyorsulást.

Bokros Lajos szólt az általa szükségesnek tartott strukturális reformokról, többek között egészségügyi- és nyugdíjreformot, átfogó adóreformot, az oktatásügy, a mezőgazdaság és vidékfejlesztés és a közszféra radikális megreformálását sürgette a miniszter. Fontosnak nevezte a pártok finanszírozásának átláthatóvá tételét is, mert szerinte ennek hiánya a korrupció legfőbb forrása Magyarországon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.