Gazdaság

Pénzügyi befektetésekben óvatosak vagyunk

Nagyon tradicionális a magyar befektetési kultúra, azaz nagyon visszafogott és óvatos, nem merünk kockázatot vállalni – mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, a 17 befektetési szempontból fontos országra kiterjedő, a Wall Street Journal európai kiadásával közösen végzett felmérés ismertetésén.

A magyar lakosság 62 százaléka nem fektetne be, vagyis sem a részvények, sem a befektetési alapok, sem a biztosítások, sem a rövid lejáratú betétek, sem a kötvények, sem pedig a nyugdíjalapok nem számítanak népszerű befektetési formának a magyar lakosság körében. Ez arra enged következtetni, hogy a magyarok alapvetően fogyasztásra költenek – mondta Kozák. Bár azt is hozzátette, hogy a legfrissebb felmérések szerint mind a komplex fogyasztói index, mind a fogyasztási várakozási index romlott az előző időszakhoz képest.


A GfK befektetési barométere azinban rámutatott arra, hogy Magyarországon a 25 ezer eurónál nagyobb vagyonnal rendelkező háztartások aránya magasabb a közép-európai 2 százalékos aránynál: ezen háztartások mértéke a korábbi időszakokkal összevetve 4 százalékon stagnál; a legalacsonyabb – 2 százalékos – értéket 2002 őszén érte el.


Inkább az amerikaiak tőzsdéznek


A meglévő befektetésekre vonatkozó kérdésre adott válaszokból egyértelműen kiderült, hogy Magyarországon a régió más, vizsgált országaihoz hasonlóan igen magas azoknak a száma, akiknek nincs pénzügyi befektetése: a magyar lakosság majd háromnegyede nem kedveli ezeket a befektetési formákat, akiknek viszont van, azok leginkább a rövid lejáratú betéteket kedvelik, arányuk eléri a 10 százalékot, bár ez a tavaly év őszi 18 százalékhoz képest jelentősen visszaesett.


A biztonságosabb, rövid lejáratú befektetéseket inkább az európaiak kedvelik, az USA-ban ugyanis a részvényalapú befektetések messze népszerűbbek. Általában elmondható, hogy Nyugat-Európában a legalacsonyabb a semmiféle befektetést nem eszközlők aránya, de a magánbefektetők többsége továbbra is óvatos: 37 százalékuk fektette pénzét kockázatmentes, rövid lejáratú betétekbe, 13 százalékuk pedig életbiztosításba. Ezzel ellentétben az USA-ban legszívesebben továbbra is részvényben tartják pénzüket: míg az amerikaiak 24 százaléka részesíti előnyben a kockázatosabb befektetéseket, addig a nyugat-európaiak 9 százaléka, a magyaroknak pedig csak 3 százaléka. 


A potenciális befektetési formákról az derül ki, hogy az ilyesmitől
vissza nem rettenő magyarok (28 százalék) leginkább a rövid lejáratú betéteket kedvelik (12 százalék), ezt követi az életbiztosítás(6 százalék), a kötvények(5 százalék), a részvények (4 százalék), a sort a részvényalapok (2 százalék) zárja.

Pesszimista magyarok


A magyarok pesszimizmusa tükröződik a jövőbeni megtakarításokra vonatkozó kérdésre adott válaszban: a magyar háztartások 8 százaléka gondolja azt, hogy többet
takarít majd meg, 44 százalékuk változatlan megtakarítással számol, 22 százalékuk kevesebb, 25 százalékuk pedig sokkal kevesebb megtakarítást remél.

Ezek az arányok közel azonosak a közép-európai adatokkal, kissé rosszabbak a nyugat-európaiaknál, és jóval gyengébbek, mint az amerikai háztartásoké – mondta a GfK igazgatója.

Érdekességként azonban Kozák megjegyezte, hogy a 2002-es választások előtt jóval pozitívabb volt a magyar háztartások megtakarítási várakozása: akkor a háztartások 17 százaléka gondolta, hogy több megtakarítással számolhat, és csak 18 százalékuk tartozott a pesszimisták közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik